ZETApress

hírportál

Magyarország kifosztása

Az Orbán-Simicska-Nyerges triumvirátus által fémjelzett gazdasági társaság (OSNY Gt.) éves léptékben a magyar nemzeti össztermék 1%-át kitevő mértékű gazdagodást mutat fel ? mondta Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja a Narancshámozó című sajtóreggelin.

Az évi mintegy 300 milliárd forintnyi többlet-vagyon forrása döntően az európai pénzek megcsapolása, egyéb részt pedig fenyegetések révén befolyó összeg. Szemléletes példa a panelpénzek elorzása. Ennek lényege, hogy kizárólag az OSNY érdekkörbe tartozó 27 vállalkozás lehet minősített kivitelező, ezáltal az EU-forrásokra támaszkodó pályázatok nyertese. Ezek a pénzpumpák a piaci árak ? átlagosan ? 130%-án számláznak, a lakosság számára egyszersmind gazdaságilag értelmetlenné téve a panel-felújításokat.

Az OSNY Gt. által irányított magyar hatóságok rezzenéstelenül kollaborálnak, ezért elengedhetetlen, hogy az EU vizsgáló testületei mihamarabb eljárásokat indítsanak. A lakosság részéről ugyanakkor megfontolandó, hogy az említett érdekcsoport felszámolásáig ne fogjon bele panel-felújításba, illetve ha mégis, akkor kerüljék az államilag befolyásolt programot, s különösen a 6 A-, a 8 B-, illetve a 13 C-kategóriába sorolt céget, amelyek integrátora az ÉPKAR Zrt.

Az OSNY Gt. másik fontos vadászterülete az állami földek megszerzése. Lényegileg egy új hűbéri rendszer kialakítása történt, s eszerint az államot bitorló miniszterelnök hűséges barátai juthatnak állami földek használatához, s ezekkel együtt az EU földalapú támogatásaihoz. A magyar földművesek számára jelenleg nincs más választás, mint hogy új zsellérekként tengődjenek a hűbéresek árnyékában, avagy elmeneküljenek földjeikről. Eddig a házaikat vitték a fejük fölül, most a földet a lábuk alól.

Az OSNY-rezsimet ? remélhetőleg ? választások útján megdöntő erőkre hárul az a feladat, hogy egy új földosztás révén tegyen igazságot, területhez juttatva a valódi gazdálkodókat, elsősorban az innovatív gazdálkodási programokkal előálló fiatal gazdákat. Az OSNY Gt. tagjai a kitermelt pénzeiket azonnal külföldre utalják, ami konkrétan tőke-kivitel fedőnéven jelenik meg a magyar statisztikákban.

Megjegyzendő, hogy az EU tétlensége esetén egy új magyar kormányra hárul, hogy nemzetközi jogsegély intézkedések révén ezeket a pénzeket visszaszerezze, amely művelet egyébként a diktatúrák megdőlése esetén globálisan bevett gyakorlat. Figyelmeztetjük tehát az OSNY Gt. mai kiszolgálóit és hűbéreseit, dolgaikat annak tudatában cselekedjék, hogy legkésőbb az eljövendő demokratikus változások után anyagilag és erkölcsileg egyaránt felelősségre vonás lesz az osztályrészük ? fejezte be Szanyi Tibor a tájékoztatást.

Szóljon hozzá!