ZETApress

hírportál

Folytatódik a digitális rádiózás

Az Antenna Hungária továbbra is elérhetővé teszi a DAB+ rendszerű digitális földfelszíni rádiós kísérleti sugárzását a rádióhallgatók számára, a digitális tartalom hozzájárult ahhoz, hogy beinduljon a DAB+ digitális rádiókészülékek forgalmazása is Magyarországon. A kísérleti sugárzás újabb programokkal, a Sláger Rádió és a Magyar Katolikus Rádió csatornáival bővült, ezáltal az elérhető programok száma nyolcra emelkedett ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékozatón, a Hotel Intercontinentalban.

Az Antenna Hungária DAB+ rendszerű digitális rádiós kísérleti sugárzása Budapesten és környékén érhető el. A sugárzás megindulásával párhuzamosan megkezdődött a DAB+ képes rádiókészülékek forgalmazása is Magyarországon, jelenleg négy, hamarosan pedig már hat-nyolc ilyen típusú készülék érhető el a kiskereskedelmi forgalomban. Az Antenna Hungária számít arra, hogy a forgalomba kerülő DAB+ sugárzás vételére képes készülékek száma emelkedni fog az elkövetkezendő hónapokban.

Beindult a DAB+ digitális rádiókészülékek hazai forgalmazása

Mint ismeretes, az Antenna Hungária tavaly decemberig kiépítette a digitális földi rádióhálózat első ütemét, melynek lakossági lefedettsége megközelíti a 30%-ot. Ezt követően a társaság kísérleti sugárzást indított a DAB+ digitális földfelszíni rádióhálózatán, mely január 23-ától érhető el Budapesten és környékén, és kezdetben a Magyar Rádió MR1, MR2 és MR3 csatornáit, valamint a Swiss Satellite Radio három csatornáját tartalmazta (Swiss Jazz, Swiss Classic és Swiss Pop). A kísérleti sugárzás február közepén a Sláger Rádió és a Magyar Katolikus Rádió csatornáival bővült, ezáltal az elérhető programok száma nyolcra emelkedett, változatos tartalmi kínálatot biztosítva a hallgatóság számára.

A jelenlegi DAB+ lefedettség Budapest körzetében

Párhuzamosan a magyarországi rádiós tartalomszolgáltatókkal történő kereskedelmi tárgyalásokkal, az AH szándékában áll a rendszer valós, élő tartalommal való tesztelése, a szükséges technikai finomhangolások elvégzése, a rádióhallgatók figyelmének felhívása a rádiózás ezen új formájára, valamint a leendő partnerek számára a szolgáltatás minőségének és vételi lehetőségének demonstrálása.

A digitális rádiós sugárzás számos új lehetőséget rejt magában a műsorszolgáltatók számára is, hiszen jelenleg Magyarországon már nincs rendelkezésre álló, országos lefedettséget biztosító analóg FM frekvencia. A digitális sugárzással a műsorszolgáltatók szélesíthetik hallgatói körüket, tematikus csatornák indításával bővíthetik, és jobban szegmentálhatják a kínált tartalmat, valamint képi, szöveges információk megjelenítésével gazdagíthatják a szolgáltatásukat is; mindezt az analóg sugárzásnál lényegesen kedvezőbb áron.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Digitális Rádió Köre által készített, a digitális rádiózással kapcsolatos fogyasztói elvárásokat vizsgáló tavalyi közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 47%-a a zajmentes vételt, közel 50%-uk a kifogástalan hangminőséget, 41%-uk pedig a programválasztékot emelte ki, mint a digitális rádióval kapcsolatos legfontosabb elvárásokat. A kutatásban részt vettek slágereket, híreket, kabaréműsorokat, jazz- és világzenei műsorszámokat hallgatnának legszívesebben a digitális platformon. A válaszadók 7%-a már egyetlen számára kedvező csatorna elérhetősége esetén is vásárolna DAB-vevőt, közel 65%-ukat pedig már három-öt csatorna megléte készülékvásárlásra ösztönözné. Az AH tervei szerint a következő hónapok során fokozatosan megjelennek a közszolgálati és kereskedelmi csatornák az új platformon, ezáltal a hallgatók számára a tartalomválaszték jelentősen szélesedhet.

Az Antenna Hungária

Az AH ? Antenna Hungária ? innovatív és vevőorientált telekommunikációs társaság, Magyarországon piacvezető az országos földfelszíni televízió- és rádióműsor-szórás és mikrohullámú hálózati szolgáltatások terén. Erősségeire, személyi állományára és tapasztalataira támaszkodva a társaság technológiákat és megoldásokat alkalmaz és fejleszt, hogy ezzel is hozzájáruljon üzleti ügyfelei és az egész iparág sikeréhez.

A nemzetközi TDF Csoport tagjaként és független piaci szereplőként az AH célja, hogy kulcsszerepet játsszon a digitális televíziós és rádiós műsorszórásra való átállásban, valamint a műsorszórás és a távközlés konvergenciájában. A társaság egyedülálló adótorony-infrastruktúráján, valamint nagy tapasztalatokkal rendelkező és motivált csapatán alapuló élvonalbeli szolgáltatások átfogó választékát kínálja. Az AH hangsúlyt fektet a technikai innovációra, a szolgáltatások fejlesztésére, a magas színvonalú ügyfélmenedzsmentre és a lehető leghatékonyabb üzemeltetési környezet kialakítására.

A Digital Audio Broadcasting

A DAB ? Digital Audio Broadcasting ? egy digitális modulációs eljáráson alapuló rádió-műsorszórási eljárás, amely a hallgató számára kedvezőbb vételt, jobb hangzást, valamint képi vagy szöveges kiegészítő információk átvitelének lehetőségét nyújtja. Ilyen a kiváló hangminőség, a frekvencia hatékonyabb kihasználása, a szélesebb műsorkínálat, a kiegészítő szolgáltatások lehetősége és a megbízható vétel kedvezőtlen terepviszonyok, vagy autózás közben is.

A DAB+ technológia jellegzetessége, hogy egy adóberendezéssel nem egy, hanem 10-18 rádióműsor sugározható egyidejűleg egy multiplexen. Az egy adóval kisugárzott műsorok és adatok összességének neve a multiplex. A világ számos országában folytatnak DAB+ kísérleteket, a környező európai országok közül Svájcban 13 rádióműsort sugároznak DAB+ formátumban, Csehországban három programmal folytatnak kísérleti sugárzást, Olaszország, Málta és Hollandia is tervezi a kísérletek indítását. Ausztráliában május elsején indul a kereskedelmi DAB+ sugárzás.

Szóljon hozzá!