ZETApress

hírportál

Mert veszíteni tudni kell!

Kipróbálhattuk a licitet az Utazás 2009 kiállítás tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján a Hungexpo 25-ös pavilonjában. Igaz nem a tengerpartra, hanem csak néhány dunántúli városba utazhatunk el néhány napra a megszerzett utalványokkal egyedül, vagy másodmagunkkal. Játéknak indult az egész, mégis többen komolyan vették.

Már a bejáratnál játékpénzeket ? két darab tízezrest és egy húszezrest ? kaptunk. Csak a pénzek nem voltak igaziak, a három felajánlott belföldi út igen. Ötezerről indult a licit, s ötezer forintonként emelhettük a tétet a negyven ezres plafonig. Taktikázni kellett, de ez nem mindenkinek sikerült. Akadt, aki még a licit lényegét sem értette meg.

Az egyik kolléga nagyon akart nyerni, ezért aztán folyton emelgette tárcsáját. Húszezerért már övé lett volna az első út, de amikor megkérdezték, hogy ki ad érte huszonötöt, ő újra emelt. Saját magára is rálicitált! Ezt persze nem lehetett, így a 25-öt másnak ítélték, a harmincezerről meg lemaradt. 35-nél már gyorsabb volt, s ez lett a veszte. A negyvenezer forintnál így nem jelentkezhetett, így annyiért más kapta meg az utat.

Az úr nehezen hagyta annyiban, saját igazi pénzéből akart pótolni, de ezt nem tehette. A második és harmadik útnál sem volt több szerencséje, így végül utalvány nélkül távozott. Nagyon felháborította a dolog, sehogy sem értette, miért nem kapott egyet sem az ajándék utakból? Azt gondolta, hogy ez neki jár! Igaz, hogy több tucatnyian voltunk a terenben, s csak három út került kalapács alá, de őt mégis felháborította, hogy mások elhappolták előle mindegyiket.

Ajándékkal is üzletelnek?

Egyesek azt hiszik, hogy a sajtótájékoztatók ingyen ebédjei és értékes ajándékai akkor is járnak nekik, ha életükben még sosem írtak sehova sem. Így véli ezt egyik ismerősöm is, aki kedd délelőtt a Mentők sajtótájékoztatóján is megjelent. Mindannyian kaptunk ott az UNIQA Biztosítótól egy-egy 12 ezer forintos gyönyörű képeskönyvet a tavalyi Balatoni Kékszalagról, de neki még az sem volt elég.

Tegnap a Hungexpo büféebédjén ? ahová csak a sajtótájékoztatót követően érkezett ? arra akart rábeszélni, hogy a saját albumomat is adjam el olcsón neki! Állítólag gyűjti a szép könyveket, de tudom, hogy ezt is el akarta adni valakinek. Hiába mondtam neki, hogy én nem üzletelek az ajándékokkal, nem akarta megérteni. Sajnos sokan árulják azokat, sokan több csomagot is elvesznek a kelleténél, s ezért épp azoknak nem jut belőlük, akik megérdemelnék azokat. Szemeseknek áll a világ! ? tartja a népi bölcselet, de én sajnos úgy látom, hogy sokkal inkább áll a szemteleneknek!

Szóljon hozzá!