ZETApress

hírportál

IC-gyártás Szolnokon

EU-támogatással startolhat az IC-gyártás Szolnokon. Kedden a Szolnoki Vasúti-jármű Javítási Telephelyén a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. aláírta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) az Új Széchenyi Terv keretében elnyert Támogatási Szerződést ? tudatta Budai Csilla, a MÁV-START Zrt. kommunikátora.

Az Európai Unió 462 millió forintos támogatásával elérhető céllá vált a több mint másfél évtizede szünetelő hazai járműgyártást újraindító IC kocsik tervezését és előkészítését követő gyártása. A Támogatási Szerződéssel egy időben került sor a Megfelelősség Értékelési Megállapodás aláírására is a TÜV Rheinland InterCert Kft. képviselőjével.

A MÁV Zrt. leányvállalata teljes mértékben felkészült arra, hogy megkezdje a kocsik gyártását, fél évvel azt követően, hogy tavaly nyáron a MÁV Zrt. Igazgatósága elfogadta a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. kezdeményezését két InterCity közlekedés igényeit kielégítő kocsi megépítésére. Az ?IC+? tervezett járműcsalád első két tagja a tervek szerint még 2012-ben elkészül, és a hatósági engedélyeztetés után jövőre már utasokat szállíthat a belföldi és a nemzetközi forgalomban egyaránt.

A Gazdasági Operatív Programból támogatott, 200 km/h megengedett sebességű kocsik innovációs fejlesztéséről szóló projekt elszámolható költsége 1,4 milliárd forint, amelyből 462 millió forintot tesz ki az Európai Unió támogatása. A vállalat komplex technológiai innovációjának támogatására irányuló összegből, valamint a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. saját pénzügyi forrásából a szolnoki összeszerelő műhelyek felszereltsége új eszközökkel is bővül a járművek leendő tulajdonosa, a MÁV-START Zrt. vezetése által megfogalmazott minőségi jellemzők biztosítása érdekében.

A MÁV-GÉPÉSZET a támogatási szerződés keretében vállalta, hogy a beruházással létrehozott termelő kapacitásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő ötödik év, azaz 2018 végéig fenntartja, illetve teljesíti. Mindaddig az esélyegyenlőségi előírásoknak is megfelel a vállalat, így rész-munkaidőre, távmunkára és fogyatékossággal élők részére is hoz létre új munkahelyeket.

A Támogatási Szerződéssel egy időben megtörtént a TÜV Rheinland Csoport magyarországi leányvállalatának képviselőjével a Megfelelősség Értékelési Megállapodás aláírása is. Az aláíró TÜV Rheinland InterCert Kft. ? együttműködésben a kölni anyavállalat munkatársaival ? látja el az IC+ típusú személyszállító vasúti kocsik műszaki paramétereinek megfelelőségi értékelését, amely a vonatkozó irányelvek (2009/131/EK és 2011/18/EU irányelvekkel módosított 2008/57/EK irányelv) szerint biztosítja a hagyományos és nagy-sebességű európai vasúti rendszerekben a kölcsönös átjárhatóságot.

A megfelelőségi tanúsítványt elnyerő járművek alkalmasak lesznek a 200 km/óra sebességgel való közlekedésre is, amely megfelel a hazai vasúti pályák korszerűsítése után várható elvárásoknak illetve a nemzetközi vonalak követelményeinek is. A sorozatgyártás megvalósulása esetén lehetőség nyílik a 18 éve szünetelő hazai járműgyártás újraindítására, amely közel 200 munkahely megtartásával és további 100 fős munkahelybővítéssel számol, a járműgyártási iparág ? köztük hazai cégek ? szereplői számára kínálva partnerséget.

Az innovatív fejlesztéssel a nemzetközi ismertségre visszatekintő hazai vasúti járműgyártás újraindítása megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a MÁV-GÉPÉSZET a külföldi beszerzési forrásokkal összevetve, versenyképes árú, minőségi termékkel vegyen részt a MÁV tervezett jármű-megújítási programjában.

Az ünnepségen Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a támogatási szerződés aláírása fontos mérföldkő a vasúttársaság számára: ? Mindannyian jól tudjuk, hogy a 30 év feletti átlagéletkorú járműállomány megfiatalítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a nemzeti vasúttársaság olyan szolgáltatói szemléletű társasággá váljék, amely feladataihoz megfelelő színvonalú eszközökkel is rendelkezik. Személyszállítási leányvállalatunk egyik legnagyobb árbevétel-növelési lehetősége éppen a nagyvárosok közötti IC-szolgáltatás színvonalának fejlesztése, e téren különösen fontos tehát, hogy versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni közlekedéssel szemben.

Csépke András, a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója kifejtette: ? Az IC+ kocsik sikeres megvalósítása lehetőséget nyújt a házon belüli innovációs lehetőségek eredménytermelő képességének kiaknázására, továbbá, ezáltal felkészülünk arra, hogy eredményesen részt vegyünk a MÁV Csoport jármű-megújítási programjában.

A magyar mérnökök által tervezett új kocsik jellemzői a MÁV-START Zrt. által megfogalmazott műszaki és utas-komfort igények szerint készülnek. Jellemzőik közé tartozik a korszerű, műanyag nagy-paneles utastér burkolat, a kocsi teljes légkondicionálása, pelenkázó asztallal is felszerelt, zárt rendszerű illemhely, hordozható számítógépek, mobil eszközök energiáját biztosító elektromos csatlakozók, GPS-vezérelt, fedélzeti és külső audiovizuális utas-tájékoztató rendszer, vezeték nélküli internet szolgáltatás.

Emellett többek között két lényeges műszaki megoldást tartalmaz az új kocsi, egyrészt öt áram-nemű energiaellátó egysége lesz, továbbá mindkét Európában használatos vészfék áthidaló rendszerrel (DB és UIC szerinti), valamint EP fékkel, továbbá a 160 km/h felett szükséges mágneses sínfékkel is ellátják. Az IC+ kocsi ki fogja elégíteni a hagyományos vasúti járművekre vonatkozó TSI előírásait is, amelyek tartalmazzák mindazon követelményeket, amelyek biztosítják az Európa országain belüli átjárhatóságot.

Szóljon hozzá!