Kőbányán nyitott ki a Városháza
Ötrészes rendezvénysorozatának harmadik állomására érkezett a Nyitott Városháza program pénteken. A négyéves munkáról akart elszámolni a főpolgármester, hogy a budapestiek megtudják, mire fordította az önkormányzat a pénzüket. Most Kőbánya, Pesterzsébet és Pestszentlőrinc volt soron. A kőbányai lakótelep közelében verték fel sátrukat, így egy kicsit többet beszéltek arról, mit is tettek az alacsony jövedelmű, de magas rezsiköltséggel rendelkező családokért az elmúlt években.
Idén pontosan 417 milliárd forintból gazdálkodhat a Fővárosi Önkormányzat, azaz minden budapestire 245 ezer forint jut a közösből. Az egy főre jutó 245 ezer forintból 108-at városfejlesztési feladatokra, beruházásokra fordítunk, 137-et pedig az intézményeink, iskolák, kórházak, szociális otthonok működtetésére, mondta el a főpolgármester. A teljesség igénye nélkül elég csak az egyik legjelentősebb X. kerületi kórházberuházásra, a Bajcsy Kórház műtéti tömbjének tízmilliárdos beruházására, vagy a XX. kerületben a Német Gimnázium korszerűsítésére, és a Pesterzsébeti Gyógyfürdő átalakítására, továbbá a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház korszerűsítésére gondolni.
Demszky Tarlósnak is üzent
Félrevezető némely főpolgármester aspiránsok azon kijelentése, hogy egyes kiemelt kerületek, pl. a IX. aránytalanul nagyobb támogatásban részesültek volna. Több kerület, például épp Óbuda, éppen azért nem részesülhet kiemelt támogatásban, mivel 1997. óta, a lakástörvény rendelkezéseivel ellentétesen, nem fizeti be a fővárost megillető részt. A X. a VIII. és a IX. kerület például befizeti, ezért részesül a fővárosi támogatásból.
Kőbánya több mint fél milliárd forintot fizetett be. Sajnálatos, hogy bizonyos kerületek nem tartják be a törvényt. Amennyiben betartanák, akkor a város rehabilitáció minden kerületben olyan sikeres lenne, mint Ferencváros, mondta el Demszky Gábor a kőbányai városközpontban. Az utolsó előtti fővárosi állomás, sorrendben a negyedik, a jövő héten péntek-szombaton az újpalotai lakótelep központjában lesz.