ZETApress

hírportál

Csendesebb lett Rákosmente

Közel négyszáz zaj-szigetelt ingatlan: a XVII. kerület legjobban kitett ingatlanjainak passzív akusztikai védelmével a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport befejezte négy éve zajló nagyszabású önkéntes zajszigetelési programját ? tudtuk meg Hardy Mihálytól.

A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég 2008-ban indított kezdeményezése négy környező településen közel négyszáz ingatlant érintett, a program összköltsége pedig meghaladta a 150 millió forintot. Az Önkéntes Zajszigetelési Program első fázisa 2008 októberében kezdődött a repülőtérhez közeli Üllőn (amely pontosan a leszálló gépek útvonala alatt fekszik), ezt követően 2009-ben Budapest XVIII. kerülete következett, majd 2010-ben Vecsésen, 2011-ben pedig a XVII. kerületben folytatódtak a munkálatok.

A program kivitelezésével megbízott cég a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószoba-ablakain végzett zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyezett el annak érdekében, hogy nyáron, csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása és nem utolsósorban a pihenés.

A beruházás által érintett területek pontos meghatározását a repülőtér a vonatkozó zajvédelmi jogszabályok alapján végezte. A zajszigetelésre olyan lakók jelentkezhettek, akik esetében a jelenlegi és jövőben várható légi forgalom alapján az átlagos nappali zajterhelés meghaladhatja a 65 dB-t, vagy az átlagos éjszakai zajterhelés túllépi az 55 dB-es határértéket. A beruházás értéke ingatlanonként hozzávetőleg 300-400 ezer forint közé tehető.

A program elindításával a Budapest Airport önkéntes vállalást teljesített, hiszen ezen intézkedéseket a jogszabályok csak az úgynevezett zaj-gátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé. Noha a reptér üzemeltető minden tőle elvárható eszközzel hozzájárult kijelölési eljárás sikeréhez, a folyamat nagyon bonyolult és immáron 15 éve húzódik. Ennek végét ? az érintett lakossági csoportok iránti felelőssége miatt ? a Budapest Airport nem kívánta megvárni.

A zajszigetelési program egyébként nem egyedi lépés, hanem a Budapest Airport nagyszabású környezetvédelmi kezdeményezéseinek egyike. A cég a fenntarthatóság jegyében jelentősen csökkentette szén-dioxid kibocsátását, speciális berendezésekkel javítja a környékbeli élővizek minőségét, valamint a további zajcsökkentés érdekében megkezdte egy korszerű hajtómű próbahely megépítésének előkészületeit.

Célunk továbbra is az, hogy a szomszédos közösségek számára megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a repülőtér közelségéből származó előnyök és a működéséből eredő egyéb hatások között. Ezzel természetesen nem zártuk le örökre a zajszigetelést, hiszen indokolt esetben bármikor számíthatnak ránk a környéken lakók. A térség egyik legjelentősebb gazdasági szereplőjeként és egyben egyik legnagyobb munkaadójaként valamint adófizetőjeként kiemelt felelősséget érzünk a környező települések lakossága iránt ? mondta Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi és munkabiztonsági igazgatója.

Zajvédelmi stratégia Ferihegyen

A BUD 2006-ban indította zajvédelmi stratégiáját, melyet követően 2007. február 28-án benyújtotta 21 javaslatból álló Ferihegyi Zajvédelmi Programját az NKH Légügyi Hivatalához. A program javaslatot tett a légtér szerkezetének módosítására, a repülési eljárások rendszerének megváltoztatására, új szabályok életbe léptetésére az éjszakai repülés területén, a csöndesebb repülőtér üzemeltetésre, és több új zajterhelést csökkentő beruházásra.

2007. október 29-én kezdte meg a BUD a zajvédelmi program második szakaszát. Ennek keretében épített egy zajvédő falat az Egyes-terminál szomszédságában a repülőtér földi zajainak kiszűrésére, létrehozott egy zajcsapatot, és bejelentette, hogy megkezdi az Önkéntes Zajszigetelési Program előkészületeit.

A Budapest Airport az ablakszigetelési program végrehajtására a Duplo-Duplex Kft-t választotta ki, míg a ventilátorokat a Siegenia ? Aubi KG német gyártó szállítja. A Duplo-Duplex Kft. által biztosított szigetelő ablak hagyományos ablakszerkezetekre is felszerelhető. A Duplo-ablak egy 4 vagy 6 mm vastag üvegtáblából áll, melyet az ablak zsanéros keretére csavarozunk fel. A zajszigetelési program során a kivitelező 6 mm-es Duplo-ablakok felszerelését vállalta, melynek segítségével összesen 40-42 dB zajcsökkentés érhető el.

A hangszigetelt ablakok biztosítása mellett hangszigetelt szellőztető készülék telepítése is igényelhető volt a hálóhelyiségekbe. A szellőztető készülék friss levegőt biztosít, például éjszaka, anélkül, hogy az ablakot ki kellene nyitni, emellett normál üzemmódban hangtalanul működik. A hangszigetelt ablakok és a szellőztető készülék együttes alkalmazása a külső zajok kirekesztésével zavartalan alvást biztosít.

2011-ben a repülőteret üzemeltető cég Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány néven külön alapítványt hozott létre annak érdekében, hogy áttekinthető módon, a korábbiaknál is hatékonyabban tudja támogatni a környező közösségek életminőségének javulását. A program XVII. kerületi szakaszát a Budapest Airport támogatásával már teljes egészében az alapítvány finanszírozta.

Szóljon hozzá!