ZETApress

hírportál

Észak-dunántúli árvízvédelem

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból fejlesztik a Komárom?Almásfüzitő árvízvédelmi szakaszt. A hétmilliárd forint összköltségű beruházás az értékes ipari, kereskedelmi és lakott területeket védő árvízvédelmi vonal fejlesztését és erősítését, a töltések továbbépítését és rekonstrukcióját teszi lehetővé.

Az Új Széchenyi Tervben 2014 végéig megvalósuló projekt eredményeként nemcsak az árvízi elöntés kockázata csökken, hanem a vasúti forgalom korlátozásából adódó gazdasági hátrányok is kiküszöbölhetők. A fejlesztés támogatásáról legutóbbi ülésén döntött a Kormány. A Komárom?Almásfüzitő árvízvédelmi szakasz nagy része jelenleg több szempontból sem felel meg az árvízvédelmi előírásoknak. A kilenc kilométeres védvonalnak sem a magassága, sem a keresztmetszete nem kielégítő. A szakasz egy részét a Budapest?Komárom vasútvonal töltése képezi, amelyen a védelmi munkák végrehajtása vagy a töltéstest átázása miatt gyakran korlátozni, lassítani kell a forgalmat.

A meglévő hiányosságok miatt jelenleg az árvízi elöntések ellen csak nagy költséggel járó operatív beavatkozásokkal lehet védekezni. Sürgető feladat a nemzetközi jelentőségű Hegyeshalom?Budapest vasútvonal kiváltása az árvízvédelmi védvonalból a forgalomkorlátozás okozta gazdasági károk elkerülése érdekében ? tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.

A projekt eredményeként ötről több mint 14 kilométerre nő a hazai és nemzetközi előírásoknak megfelelő szintűre kiépített árvízvédelmi védvonalak hossza, jelentősen csökkennek a védekezési költségek. Komáromban és Almásfüzitőn közvetlenül összesen 22 ezer lakos, a térségben három másik településen (Dunaalmás, Mocsa, Naszály) további mintegy 6300 fő kielégítő árvízvédettsége teremtődik meg. Ezzel párhuzamosan a sebességkorlátozások megszűnésével növekszik a nemzetközi vasúti személy- és áruszállítás megbízhatósága, biztonsága, pontossága.

Szóljon hozzá!