ZETApress

hírportál

Több nem veszhet Mohácsnál!

Közös összefogással éleszti újjá az eltűnőben lévő Mohács közeli Szabadság-szigetet a helyi önkormányzat, állami természetvédelmi és vízügyi szervezetek, valamint két nagyvállalat segítségével a WWF Magyarország. A Mohács közelében lévő Duna-mellékág feltöltődésével nemcsak egy regionális jelentőségű ivóvízbázis, de értékes élőhelyek is veszélybe kerültek. A mintegy 500 millió forintos költségvetésű program során a mellékág feltöltődéséért felelős gát elbontásával, a sziget megvásárlásával és őshonos növények ültetésével biztosítják a természeti értékek fennmaradását ? tudtuk meg a Kopaszi gáti, Dunakavics kávézóbeli sajtótájékoztatón.

A magyar Duna-szakaszon, a felsőbb szakaszokkal ellentétben még rengeteg vadregényes sziget és mellékág kíséri a folyó nemzetközi vízi útként is használt főágát. A hajózásjavító és árvízvédelmi célú folyószabályozás során azonban a szigeteket határoló kisebb folyóágakban sok helyen keresztgátakat építettek, amelyek néhány évtized alatt e folyóágak változó mértékű feltöltődését eredményezték. Emiatt ma már alig-alig találni természetes állapotú mellékágakat a Duna mentén, pedig ezek a lassabb folyású, védettebb folyószakaszok nyújtanak menedéket a folyó egykori, különlegesen gazdag élővilágának is. Élőhelyül szolgálnak például olyan itthon és egész Európában védett halfajoknak, mint a szivárványos ökle, a leánykoncér és a széles durbincs.

A feltöltődés és a teljes eltűnés veszélye fenyegeti a mohácsi Szabadság-szigetet és mellékágat is, amely korábban a mohácsi Duna-part egyik legszebb része volt. A mellékágat a 80-as években épült gát elvágta a folyó főágától, azóta nem kap megfelelő vízutánpótlást, emiatt elindult annak feltöltődése, pangó vizében pedig ma már a folyóvízi halak nem találják meg életfeltételeiket. A 47 hektáros, majdnem száz focipályányi szigeten található fokozottan védett ártéri erdő a természetvédelmi szempontokat sokszor háttérbe szorító erdőgazdálkodási gyakorlat miatt szintén veszélybe sodródott. A sziget térségében lévő ivóvízbázis látja el Baranya megye déli részét ivóvízzel, a mellékág helyreállítása, jó vízminőségének megőrzése ezért is kiemelten fontos.

A sziget és a mellékág ma már csak azonnali beavatkozással menthető meg. Ezért a helyi önkormányzat partnereket keresett a természeti értékek megóvásához. A hazánkban példa nélküli együttműködésben a WWF Magyarország ? a program vezetője ? a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű és a Coca-Cola Magyarország összefogott Mohács városával a Szabadság-sziget megmentésére.

Az ivóvíz és a vizes élőhelyek megóvására a WWF egy ötéves projektet indít most útjára, amelynek során a sziget és a rajta található fokozottan védett ártéri ligeterdő átkerül a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe, s ezzel a természeti értékek fennmaradása hosszú távon biztosított lesz. A WWF és partnerei a mellékág feltöltődését a keresztgát megnyitásával, és a lerakódott iszap eltávolításával fordítják vissza. A beavatkozások nyomán a parti vízbázis Dél-Baranya településeit ellátó ivóvízkútjaiba a Duna felől jobb minőségű víz érkezik, a mellékág pedig újra változatos élővilágnak adhat otthont.

A szigeten a tervek szerint újra őshonos fajokból álló erdőt hoznak létre, ahol a későbbiekben már semmilyen káros emberi beavatkozásra nem kerül sor. Ha a sziget háborítatlanságát sikerül biztosítani, ártéri erdőkben fészkelő ritka madaraink, a fekete gólya és a réti sas is újra otthonra találhatnak itt. Az egyedülálló élővilág bemutatására tervezett ártéri tanösvény kialakításakor is fontos szempont az élőlények nyugalmának a fenntartása. Emellett a program lehetőséget teremt a jövőben a mohácsi szabad-strand megújítására is.

A Coca-Cola Magyarország a program elindításához 41 millió forinttámogatást nyújtott, ami lehetővé tette, hogy a WWF Magyarország 2008-ban sikerrel indulhasson el az Európai Unió természetvédelmi projekteket támogató LIFE+ pályázatán, és a közel ötszázmillió forintos költségvetésű projekt megvalósuljon.

Meg kell tennünk mindent azért, hogy a Duna mellékágait megőrizzük. Remélem, hogy a Szabadság-sziget megmentése példát mutat arra, hogy összefogással, a természetvédők, az önkormányzatok és felelős vállalatok közös elhatározása nyomán új lehetőségek nyílnak természeti értékeink megóvására ? mondja Magyar Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Szóljon hozzá!