Egyhónapos országjárás
Hét plusz egy régió fejlesztési tervéhez igazodó forráslehetőségekről szólnak az MFB vezetői. Az MFB ? Bankcsoportjának néhány tagjával közösen ? MFB Napok 2008 címmel kedden Pécsett egyhónapos regionális rendezvénysorozatot indít. Az országjárás célja, hogy a Bank vezetői közvetlenül mutassák be az érdekelteknek mindazokat a forráslehetőségeket, amelyek a fejlesztésekhez és beruházásokhoz rendelkezésre állnak és hozzájárulhatnak a helyi vállalkozások versenyképességének megtartásához, erősítéséhez.
Erős János és Czirják Sándor vezérigazgatók szerint ez különösen fontos a jelenlegi gazdasági körülmények között, amikor a beruházások, a nemzetközi feltételek és a stabilizációs intézkedések következtében stagnálnak. A gazdaság dinamizálásának és a foglalkoztatás bővítésének is egyik fontos feltétele a beruházások növelése. Az ezekhez nyújtott kedvező források a jelen gazdasági helyzetben a korábbiaknál is nagyobb jelentőséggel bírnak. Az ajánlott kedvezményes kamatozású és hosszú lejáratú hitelek céljai és feltételei rugalmasan illeszkednek a hazai fejlesztéspolitika prioritásaihoz, a vállalkozók beruházási elképzeléseihez, tehát aki keres, most mindehhez találhat is forrást.
A kis- és középvállalkozóknak, önkormányzati vezetőknek, regionális fejlesztési szakembereknek, irányítóknak rendezett találkozókon a Bank vezetői szeretnék felhívni a figyelmet a régi és új hitelekre, azok kedvezményes feltételeire, valamint a pályázati- és hitelforrások összekapcsolásának lehetőségeire, ezzel is segítve a Bank híd-szerepének tudatosítását, népszerűsítését.
A Magyar Fejlesztési Bank a régiók versenyképességéért
A Magyar Fejlesztési Bank nem rendelkezik saját országos fiókhálózattal, ezért a kedvezményes kamatozású és hosszú lejáratú hiteleinek feltételeit első kézből az általa refinanszírozott kereskedelmi bankokon és takarékszövetkezeteken keresztül ismertetheti meg a kis- és közép-vállalkozásokkal és önkormányzatokkal. A regionális találkozók révén a vállalkozók és a fejlesztési döntéseket hozók számára lehetőség van közvetlen kapcsolatteremtésre és a vélemények kicserélésére, a továbbra is kedvező fejlesztési hiteleket biztosító MFB Zrt. vezetőivel.
A Bank vezetőinek személyes találkozója egy-egy régió fejlesztőivel, gazdasági és önkormányzati vezetőivel kölcsönös előnyöket jelenthet a regionális és lokális fejlesztéseket szolgáló források megtalálásában. Legutóbb 2005-ben szervezett rendezvénysorozaton több ezer résztvevő közvetlenül is megismerhette az MFB kedvezményes forráslehetőségeit, a sajtó érdeklődésének köszönhetően pedig több százezren kísérhették figyelemmel más bankok ügyfélkapcsolati gyakorlatától eltérő kezdeményezést.
Az idei rendezvénysorozat a fejlesztés és finanszírozás témakörben egy-egy régió sajátosságaiból kiindulva vonultatja fel az általánosan igényelhető, de különösen az adott térség Regionális Fejlesztési Terveinek megvalósításához kapcsolható MFB-s forrásokat. Az ország hét régiójában és külön a Balaton Régióban szervezett ? előadásokra és szakértőkkel folytatott konzultációkra építő ? találkozók lehetőséget adnak az egyes térségek önkormányzatainak és vállalkozóinak a fejlesztéssel és a beruházásokkal kapcsolatos teendőik forrás-szempontú összehangolására. A rendezvénysorozat nyitóállomásának Pécs ad otthont, a záróesemény helyszíne október 16-án, csütörtökön Budapest lesz. Regisztrálni itt lehet.