ZETApress

hírportál

Vizsgálódik a Siemens

Egyelőre nem bontjuk fel a szerződést a Siemens-szel, de a vizsgálat befejeztéig nem járnak a Combino villamosok, tudtuk meg Demszky Gábortól a Corvin sétányi sajtótájékoztatón. Jelenleg a járművek műszaki felülvizsgálata folyik, s csak ezek megnyugtató lezárultával, s a hibák kijavításával állhatnak újra forgalomba. Ezzel egy időben szeptember másodikáig a villamospálya rekonstrukcióját is végzik. Mint kérdésünkre a főpolgármester elmondta, szeretné, ha a villamosok akkorra elindulhatnának.

Mint újságírói kérdésekre kiderült, külföldön néhány éve a nagykörúti villamosok elődjét kivonták a forgalomból, mert alumínium szegecsei nem bírták a terhelést. A mostani prototípus már hegesztett változatban készült. A több ezer kilométeres próbaúton homokzsákokkal már tesztelték a teherbírást, de a megállókban az ajtókat nem nyitogatták. Most ezek romlottak el, s a mostani vizsgálódáskor ezeket fogják ellenőrizni. A visszavont hat járművet és a már leszállított további hatot a forgalomba helyezés előtt fogják kijavítani.

A szerződés értelmében a Siemens magas kötbért fizet minden egyes Combio mentes napért. Nekik tehát az az érdekük, hogy mielőbb járjon újra a villamosuk, míg a fővárosnak az, ha minél később indul újra el. A két fél között tehát ellenérdekeltség van. Utasként viszont az az érdekünk, hogy csak a műszakilag kifogástalan járművekre kelljen felszállnunk. Inkább várjunk szeptemberig, de addigra minden tökéletes legyen. A később leszállításra kerülő újabb 28 villamost már a mostani tesztelés adatai alapján fogják elkészíteni.

Nyitott városháza

S hogy mit keresett a Combino Siemens a Corvin sétányon? Tulajdonképp véletlenül került oda. Ott indult el pénteken az öthetes Nyitott városháza program, melynek keretében az őszi újraválasztására készülő főpolgármester számot ad az elmúlt 16 évéről. A péntek-szombati eseményen a fővárosi közművek is fogadónapot tartanak. Ott van az ELMŰ, a BKV, a FŐTÁV, a Víz-és Csatornázási Művek, valamint a Gázművek is. Ezt a rendezvényt nyitotta meg Demszky Gábor tegnap, de a kollégák inkább a nagykörúti villamosokról faggatták.

Az eseménysorozat a jövő hét végén a kelenföldi Bika dombra látogat. Ezt követi két hét múlva a kőbányai, majd három hét múlva az újpalotai nyílt nap. A program szeptember elején a II. kerületi Frankel Leó utcában ér véget, amikorra a Combinok újraindítását is megígérte a főpolgármester.

A nyílt napokon a fővárossal kapcsolatos ismereteinkről is számot adhatunk. Ha tudjuk, hogy a 2-es metró 1970. áprilisában indult, tavaly Rákospalotán épült füstgáztisztító, hatszáz szelektív hulladéksziget van a fővárosban, és itt termelik meg a nemzeti termékek több mint egyharmadát, értékes nyereményekre tehetünk szert a szombat délutánonkénti sorsolásokon. A fődíj szeptember 2-án egy notebook és két iPod lesz lesz.

Szóljon hozzá!