ZETApress

hírportál

K&H és fenntarthatóság

Megjelent a K&H Csoport 2010-es fenntarthatósági jelentése. A válság ellenére minden területen folytatta CSR tevékenységét a K&H Csoport ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón, a Roosevelt téri MTA Székház földszinti Kodály-termében.

Ötödik alkalommal adja ki a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén elért eredményeit összefoglaló jelentését a K&H Csoport. A kiadvány a fenntartható fejlődés jegyében idén első alkalommal kizárólag elektronikus formában jelenik meg. A nemzetközi szabvány alapján készült összefoglalóból kiderül, a K&H Csoport a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére is kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalási stratégia megvalósítására.

A K&H CSR tevékenységének középpontjában továbbra is négy terület, a gyermekegészségügy, a környezetvédelem, a sport és a vonzó munkahely kialakítása áll. A társadalmi felelősségvállalási tevékenységet irányító K&H CSR Bizottság két területen állított fel hosszú távon elérendő indikátorokat: az ismételten dolgozni kívánó kismamák visszavételével kapcsolatban és az elektromos energiafelhasználás csökkentése érdekében.

Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta: ? A gazdasági válság továbbra is érezhető hatásai ellenére a K&H Csoport valamennyi stratégiai területen folytatta, sőt, az energiafelhasználás jelentős csökkentésével, új támogatási formák bevezetésével, új tömegsportrendezvénnyel és szolgáltatásainak bővítésével tovább erősítette CSR tevékenységét. Úgy gondoljuk, a felelős működés nemcsak gazdasági fellendülés esetén fontos irányelv: üzleti eredményeinket válság esetén is úgy kívánjuk elérni, hogy közben hozzájárulunk a társadalom tagjai számára a teljes élet megvalósításához.

A K&H CSR tevékenységét stratégiai szinten az immár két éve működő CSR Bizottság irányítja. A kiemelt érdekeltségi csoportok meghatározása mellett a Bizottság 2010-ben két teljesítménymutatót határozott meg: a vonzó munkahely kialakítását célzó stratégiai területen a K&H Csoport 2013-ig a visszatérni kívánó kismamák 60 százalékát vissza kívánja venni, az elektromos energiafelhasználást pedig évente 1,5-2 százalékkal kívánja csökkenteni a vállalat.

A K&H Csoport változatlanul négy kiemelt területre koncentrálja erőforrásait, a CSR stratégia középpontjában továbbra is a környezetvédelem, a sport, a gyermekegészségügy és a vonzó munkahely kialakítása áll.

Környezetvédelem

A K&H Csoport új technológiák alkalmazásával és meglévő erőforrások modernizálásával évről évre csökkenti az energiafelhasználását és a káros-anyagkibocsátását. 2010-ben így az új, LED-es technológiájú cégfelirati rendszernek köszönhetően 87%-kal csökkent a feliratok megvilágítására elhasznált energia.

2010-ben már 6 bankfiók üzemelt teljes mértékben fosszilis energiahordozó felhasználása nélkül, melyek működésük során egyáltalán nem szennyezik a levegőt. Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében indított kezdeményezés célja, hogy a K&H teljes mértékben freonmentessé váljon. A meglévő energiaforrások modernizálása mellett a K&H épülő új székházában az alternatív energiaforrások aránya is jelentős, 15%-os lesz, amivel mintegy 20%-kal csökkenthető az teljes energiafelhasználás.

A hulladékgazdálkodás területén elért kiemelkedő eredmény, hogy az elmúlt négy évben a K&H Csoport felére csökkentette a termelt hulladék mennyiségét, miközben nőtt (2009-hez képest több mint 5%-kal) a szelektált és újrahasznosított hulladék aránya.

Gyermekegészségügy

A K&H Csoport immár nyolcadik éve a magyar gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőséget kínáljon fel az egyes intézetek és szakemberek számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2010-ben 17 intézmény részesült műszertámogatásban, összesen 45 millió forintértékben. Az anyagi támogatás mellett szórakoztató programokkal, ajándékokkal és könyvekkel is segítette a kisgyerekek gyógyulását és a szakemberek munkáját a K&H.

Az országos műszerpályázat keretében a program 2010-ben 8 megye 7 kórházi osztályának és 2 mentőállomásának adományozott gyermekgyógyászati és mentési eszközöket, összesen 25 millió forintértékben. Több éves gyakorlat alapján a K&H Csoport a karácsonyi ajándékozásra szánt keretből is a pályázó intézményeket támogatja: 2010-ben 3 kórház vásárolhatott műszereket nyolcmillió forintos keretből. A megszokott támogatásokon felül 2010-ben a K&H Csoport 2,5 millió forint gyorssegélyt nyújtott Magyarország egyik legfontosabb gyermekgyógyító intézménye, a Heim Pál Gyermekkórház részére, melyet 2010 márciusában raboltak ki.

A K&H bankkártya-programján keresztül minden 1000 forintértékű MasterCard bankkártyás vásárlás után 1 forint a beteg gyermekek gyógyulását segíti. A 2009-es év gyűjtését tavaly rekordösszegű támogatással, 16,3 millió forinttal zárult, amelyből hat intézmény részesülhetett. A társadalmilag felelős alapok jegyzése után a K&H Alapkezelő által felajánlott hétmillió forintból tavaly a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház gyulai gyermekosztálya az orvosi diagnosztikában alapműszernek számító egy EEG készüléket vásárolhatott.

A K&H Csoport dolgozói maguk is részt vállalnak a kis betegek gyógyulásának támogatásából, személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával egymillió 672 ezer 736 forintértékben, a karácsonyi vacsorájához biztosított munkáltatói hozzájárulás felajánlásával pedig további 300 ezer forint adhatott át a K&H gyógyvarázs program gyermekgyógyászati intézményeknek.

Sport

A K&H Csoport fenntarthatósági stratégiájának kiemelt területe a sport támogatása, amely nemcsak az élsport, de a tömegsport területét is lefedi. A K&H 2010-ben már 9. éve a Magyar Olimpiai Csapat Pénzintézete és 4. éve a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete. Folytatta az olimpiai és paralimpiai kártyaprogramját is: a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyák birtokosainak 1000 forintonkénti vásárlása után a K&H 1 forintot a sportolók támogatására szánt keretbe különített el.

Ennek eredményeképpen 2010-ben Kiss Balázs birkózó és Csúri Ferenc paraúszó a sikeres felkészülést segítő egy-egymillió forintot, Verrasztó Evelyn úszó és Káté Gyula ökölvívó pedig fél-félmillió forintot kapott. 2010-ben nyolcadik alkalommal rendezték meg országszerte a K&H olimpiai futónapokat, ahol összesen 16 ezer 800-an vettek részt. A futás mellett 2010-ben útjára indult a K&H olimpiai kerékpáros nap is.

Vonzó munkahely kialakítása

A K&H Csoport a fenntarthatósági stratégiában is megfogalmazott vonzó munkahely megteremtése érdekében kiemelten fontosnak tartja a dolgozók folyamatos képzését és a tudatos karriertervezés támogatását. A humán fejlesztő programokra és képzésekre fordított összeg 2010-ben meghaladta a 495 millió forintot, ami 135 millió forinttal több, mint 2009-ben.

Az egy főre eső összeg éves szinten átlagosan 133 ezer forint volt ? 33 ezerrel több, mint 2009-ben. Karrierfejlesztési programjai során 216 fő továbbképzésére 105,4 millió forintot költött. 2010-ben is folytatódott a tartós távollétben lévő, kisgyermekes édesanyák visszatérését támogató welcome back program, ennek keretében 2010-ben 58 kismama tudott visszatérni a munkába, amely 67 százalékos visszavételi arányt jelent.

Felelősségvállalás az ügyfelek felé

2010-ben a pénzügyi és gazdasági válság tovább éreztette hatását. Felelős pénzintézetként a K&H Csoport kiemelt figyelmet fordít a válságban érintett ügyfelekre: az adósmentő csomag mellett 2010-ben életbe lépett a proaktív fizetéskönnyítés, melynek keretében az érintett ügyfeleket a bank keresi meg személyre szabott könnyítési lehetőségekkel. A K&H 2010-ben a meglévő hitelfedezetű szerződéseknek csupán 1%-ában kényszerült a kölcsön- és zálogszerződés felmondására, megszüntetésére. A fenntarthatósági jelentés és a fenntarthatósági irányelvek idekattintva elérhetők.

Szóljon hozzá!