ZETApress

hírportál

Integráció a Siemensnél

A Siemens Zrt, a Siemens Erőműtechnika Kft. és a Siemens Transzformátor Kft. egyesülésével egységes Siemens vállalat jön létre Magyarországon ? ennek első lépéseként a Siemens Transzformátor Kft. április elsejével, a Siemens Erőműtechnika Kft. pedig október elsejével beolvad a Siemens Zrt-be.

Az üzleti év végéig lezáruló folyamat eredményeként a magyarországi Siemens leányvállalatok egyetlen társaságba tömörülnek, hogy jobban kiaknázhassák az együttműködésben rejlő lehetőségeket. Az egyesülés a Siemens globális cégösszevonási stratégiájába illeszkedik ? tudtuk meg délelőtt az Erzsébet körúti Corinthia Grand Hotel Royal Huba-termében.

A Siemens AG országonként egyetlen vállalatban kívánja egyesíteni a lokális Siemens leányvállalatokat. A nemzetközi stratégia részeként Magyarországon megkezdődött és az üzleti év végére lezárul a Siemens Zrt, a Siemens Transzformátor Kft. és a Siemens Erőműtechnika Kft. egyesülése. ? Az integráció megerősíti a Siemens pozícióját Magyarországon, a szervezeti egyesülés lehetőséget teremt a néhány területen már korábban megkezdett együttműködés kibővítésére ? nyilatkozta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. vezérigazgatója.

A komplex integrációs folyamat zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a Siemens Transzformátor Kft. április elsejével, a Siemens Erőműtechnika Kft. pedig október elsejével egyesül a Siemens Zrt-vel. Jogi értelemben a két társaság beolvad a Siemens Zrt-be, ami garantálja a jogfolytonosságot a munkavállalók és a partnerek számára. A belső és külső felekkel jelenleg érvényben lévő szerződések hatályban maradnak.

A vezérigazgató kiemelte, hogy három egyenrangú fél integrációjáról van szó, amelynek során figyelembe veszik az egyedi sajátosságokat és a szakmai kompetenciákat, a gyártó tevékenységek pedig a jelenlegi telephelyeken folytatódnak. ? A folyamatok egységesítése és a szinergiák kihasználása erősíti a vállalatcsoportot, s lokálisan is számos pozitív hatása van: hosszabb távon stabilizálja a társaságot, hatékonyabb piaci fellépést tesz lehetővé, így összességében növeli a munkahelyek biztonságát ? mondta a vezérigazgató. A magyarországi Siemens számára külön előny, hogy az egyesülés eredményeként nő a vállalat súlya a közép- és kelet-európai régión belül.

Siemens ? több mint 120 éve Magyarországon

A Siemens magyarországi jelenléte az első budapesti villamos vonal megépítésével 1887-ben kezdődött. Az első hazai Siemens vállalat (Siemens & Halske Budapest) 1890-ben történt megalapítása óta ? a II. Világháborút követő kényszerszünettől eltekintve ? a Siemens vezető szerepet játszik az ország modernizációjában, az infrastruktúra fejlesztésében, az elektrotechnikai és elektronikai iparban.

A Siemens AG általános magyarországi képviseletét a hazai Siemens-csoport vezetővállalata, a budapesti székhelyű Siemens Zrt. látja el. Kereskedelmi és szolgáltató profilja magában foglalja a Siemens termékek, rendszerek és technológiai megoldások hazai értékesítését, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat (tanácsadás, tervezés, energiaring, telepítés, üzembe állítás, műszaki üzemeltetés, szerviz) a következő fő területeken: energia- és környezetmenedzsment, egészségügy; automatizálás és irányítás, közlekedés, ipari és közületi infrastruktúrák, IT-megoldások és szolgáltatások.

A Siemens Zrt, valamint a csoporthoz tartozó termelő, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet végző további Siemens leányvállalatok a 2009?10-es üzleti évben együttesen 1857 munkatársat foglalkoztattak, és 89,7 milliárd forintos összforgalommal járultak hozzá az ország gazdaságához.

Siemens Transzformátor Kft.

A Kft. 2010-ben alapításának 50. évfordulóját ünnepelte. A Csepeli Transzformátorgyárat, mint állami vállalatot 1960-ban alapították, és a Duna szigetének dél-pesti ipari területén alakították ki. A vállalat 1996 óta fontos ága a Siemens AG transzformátorgyártásának.

A vállalat 1999 óta Siemens Transzformátor Kft. néven működik. Ugyanebben az évben vették át a német termelési központtól a 400 kVA-es GEAFOL márkanevű műgyanta transzformátorok gyártását, majd 2001-ben a 250 kVA-es olajtranszformátorok termelése is ide került a portugál társgyártól. 2009-ben a gyár termelőüzeme a GEAFOL transzformátorok gyártására felépített csarnokkal bővült. A Siemens Transzformátor Kft-nél 524-en dolgoznak. A gyár éves gyártási kapacitása 1996-ban 800 trafó volt, ez mára, húszezerre növekedett.

Beszállítói nap: a Siemens a jövőbe fektet

Európában elsőként Magyarországon rendezett Beszállítói Napot a Siemens abban a reményben, hogy az innovatív magyar műszaki tudás és az EU piacainak közelsége révén a Siemens Zrt. növelni tudja exportját és a magyar beszállítói hányadot. A globális stratégiai beszerzési program (Global Value Sourcing ? GVS) keretében a Beszállítói Napon több mint 40 magyar kis- és középvállalkozás vett részt, amelyek a Siemens nemzetközi hálózata révén új kiugrási lehetőséget kapnak.

A Siemens GVS-programjában való részvétel jelentős fejlődési lehetőséget kínál a magyar kis- és középvállalkozásoknak. ? A Siemens ugyanis, amellett hogy magyarországi projektjeiben teret ad a hazai beszállítóknak, lehetőséget biztosít, hogy a beszállítók hozzájussanak ahhoz a tudáshoz, amely a nemzetközi piacokon is versenyképessé teszi őket ? mondta Dale A. Martin, a magyar Siemens elnök-vezérigazgatója. A kkv-k számára megnyílhat a Siemens világa, a magyar cégek kiváló és innovatív megoldásai eljuthatnak a csoport nagy, nemzetközi belső piacára.

A programon keresztül a Siemens hozzájárul a magyar gazdaság sikeréhez. A társaság jelenleg mintegy 40 milliárd forintértékben vásárol termékeket és szolgáltatásokat magyar beszállítóktól, kis- és középvállalatoktól, s ebből több mint 19 milliárdot tesznek ki a nemzetközi Siemens részére szállított termékek és szolgáltatások. A GVS-program révén a társaság mind a beszerzési összeget, mind az exportot növelni szeretné, hozzájárulva a külkereskedelmi mérleg javulásához. Ezt segíti elő a globális stratégiai beszerzési program, amelynek révén nő a hazai beszállítás aránya és csökken a más országokból származó import. ? Legtöbb projektünkben már ma is 50 százalék körüli a magyar beszállítók aránya, de olykor elérheti a 70 százalékot is; ezt az arányt szeretnénk növelni a jövőben ? mondta Dale A. Martin.

A világpiacon már jelen lévő nagyvállalatokkal való együttműködés az egyik leghatékonyabb eszköz a helyi kkv-k kezében, hogy ők is bekapcsolódhassanak a nemzetközi munkamegosztásba. Mindez az erős hazai középvállalati szektor kialakulását is segíti ? mondta a rendezvényen Gabriel A. Brennauer, a Német?Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója.

A Siemens jelenleg több mint 3000 magyar partnerrel áll üzleti kapcsolatban. A GVS-program újabb innovatív ötleteteknek, megoldásoknak, vállalkozásoknak vagy egyszerűen csak tehetséges szakembereknek nyújt kiugrási lehetőséget. Emellett növeli a társaság beszállítási biztonságát és megőrzi, sőt erősíti Magyarország nemzetközi versenyképességét. Ezt támasztja alá az is, hogy a GVS-program Magyarországot Brazíliával, Kínával és Indiával egy csoportba sorolta.

A Beszállítói Napon a kis- és középvállalkozásokat képviselő több mint száz résztvevő megismerte a Siemens globális beszállítói politikáját, valamint bemutatták termékeiket, szolgáltatásaikat, innovatív megoldásaikat a Siemens jelen lévő szakembereinek. Az esemény is igazolta, hogy a magyar beszállítók képesek teljesíteni a nemzetközi szinten elvárt minőséget. A rendezvény abból a szempontból is egyedülálló volt, hogy a kis- és középvállalkozások mellett a technológiai téren jeleskedő egyetemek is jelen voltak.

A Siemens elsőrendű stratégiai célja magyarországi pozíciójának fokozatos megerősítése a régióban és a vállalatcsoporton belül is. Az együttműködés fejlesztése a partnerekkel, a beszállítókkal és a megrendelőkkel, illetve tágabb értelemben a cég egész külső környezetével a Siemens felelős vállalati magatartásának kézzelfogható példája ? fejtette ki Dale A. Martin. ? A Siemens hosszú távon is kiszámítható, megbízható üzleti partnerségre törekszik magyar beszállítóival, így a program erősíti a magyar kkv-k régiós pozíciót ? tette hozzá a magyar Siemens vezetője. A Siemens az eseményt követően is nyitott marad a partnerségre, és felhívja a potenciális beszállítók figyelmét arra, hogy a rendezvény után is folyamatosan jelentkezhetnek a nemzetközi adatbázisba.

Szóljon hozzá!