ZETApress

hírportál

Kétütemű járművekkel 2020-ig

A Magyar Közlöny 2008/103. számában ma jelent meg a Gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló 7/2002 GKM-BM-KVVM együttes rendelet módosítása. A rendelet a megjelenést követő harmadik napon lép hatályba, tudtuk meg a KHEM Sajtóosztályától.

A rendelet a 2004. július 15-e előtt tulajdonba került kétütemű motorral szerelt gépkocsik (Trabant, Wartburg, Barkas) katalizátorral való felszerelésének, vagy leselejtezésének határidejét 2020. december 31-ig tolja ki. A rendelkezés csak azokra a kétütemű gépkocsikra vonatkozik, amelyek tulajdonosa nem változott azóta, tehát az időközben eladásra kerülő gépjárműveknek teljesítenie kell a rendeletben előírt szénhidrogén (CH) kibocsátási határértéket.

A kétüteműek környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló szabályozás 2002-es életbe lépése óta, a kétüteműek száma a harmadára csökkent, jelenleg legfeljebb 100 ezerre tehető. A kétütemű járművek túlnyomó többsége mára már hobbiautóvá vált, illetve vidéki kistelepüléseken fut, viszonylag keveset. Így más EU tagállamokhoz, pl. Németországhoz hasonlóan a forgalomból való kifuttatásukhoz a megfelelő hosszúságú türelmi idő biztosítása vált indokolttá.

Szóljon hozzá!