ZETApress

hírportál

Civilek fóruma

Az Európai Unió soros magyar elnökségének környezetvédelmi törekvéseit, aktuális klímapolitikai feladatait mutatta be civil szervezeteknek Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöld-gazdaságfejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára délelőtt Budapesten.

Mindkét tárca szakpolitikusa hangsúlyozta a civilek szerepét a döntések előkészítésében ? tudtuk meg a Vám utcai sajtótájékoztatón. A több tucatnyi civil szervezet képviselője a március 25-26-i, gödöllői környezetvédelmi informális ülést megelőző egyeztető fórumon részletes tájékoztatást kapott az elnökségi célokról, a már lezajlott brüsszeli környezetvédelmi tanácsülések eredményeiről.

Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár egyebek mellett beszélt a magyar elnökség vízvédelmi törekvéseiről, amely az informális tanácsülés első napjának központi témája lesz. Külön kiemelte a vízkészletek védelmének jelentőségét és a megelőzés fontosságát az ár- és belvízi védekezésben. Hiszen az extrém időjárási helyzetekre nem csak hazai, nemzetközi szinten is szükséges reagálni. Az európai vízkészletek jövője és az Európai Unió vízgazdálkodásának irányelvei mellett a civil fórumon szó esett a globális klímaváltozás következményeiről is.

Olajos Péter zöld-gazdaságfejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar soros elnökség szempontjából két fontos feladatot vázolt. Az egyik a cancúni klímacsúcs eredményeinek kiértékelésével kapcsolatos koordinációs feladat, és az ott elhatározott döntések végrehajtása, aminek állásáról és az ezt követő lépésekről lesz eszmecsere az informális Tanácsülésen. Ezen kívül hangsúlyozta: az informális miniszteri találkozó másik klímapolitikai vonatkozása, hogy a tagállamok először itt mondhatják el véleményüket az úgynevezett Roadmap 2050 dekarbonzációs útitervről, amely meghatározza Európa alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra való átállásának menetét.

Civil fórum a környezetvédelemről és a klímapolitikáról

Az egyeztető fórumon a civil szervezetek képviselői véleményt mondtak a magyar elnökség törekvéseiről és kérdéseket tettek fel egyebek mellett a vízkormányzásról, a szén-dioxid kibocsátásról, a pollenhelyzetről, a GMO-ról, a hulladékgazdálkodás várható változásairól, energiahatékonysági kérdésekről és a megújuló energiaforrások fontosságáról. A megbeszélésen számos nemzetközi és magyar szervezet képviseltette magát (mások mellett CEEweb a Biológiai Sokféleségért, Greenpeace, Levegő Munkacsoport, Magyar Természetvédők Szövetsége, Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület, Védegylet, WWF).

A hazai minisztériumok a Külügyminisztérium kezdeményezésére a tanácsülések, magas szintű konferenciák előtt, azok témájához kapcsolódva kikérik a civilek véleményét, javaslatait. Az érdemi, hasznos észrevételek gazdagítják és árnyalják a közös európai kérdések többnyire kormányzati keretek közt folyó tárgyalását.

Szóljon hozzá!