Átadás a Belvárosban
A Biggeorge’s-NV Zrt. a Reneszánsz Zrt. közreműködésével újította fel a Garibaldi utca 4-beni műemlék jellegű épületet. Az ünnepélyes átadásra és az azt követő állófogadásra délután 4-kor került sor. A bejárás előtt Hajnal István, a Biggeorge?s-NV Zrt. és Bene Zoltán, a Reneszánsz Zrt. vezérigazgatója, valamint az Cselovszky Zoltán, az V. kerületi Polgármesteri Hivatal főépítésze tartott rövid összefoglalót.
Az átadásra alig egy tucat médiamunkást hívtak, míg a vendégek névsora csak több, apró betűvel sűrűn teleírt oldalon fért el. Mivel visszajelzésem ellenére sem szerepeltem a tucatban ? Lehet, hogy nem vagyok egy tucatember? ? csak hosszas magyarázkodás után léphettem be. Az épületben aztán döbbenten láttam, hogy számos olyan ?kolléga? pezsgőzik, aki még életében nem írt le egy sort sem sehová. Mint megtudtam, ők nem is a főbejáraton, hanem különböző kerülőutakon jutottak be az átadásra. Nehéz is lett volna megmagyarázni a bizonyítványukat, hiszen sem szerkesztőség, sem újságíró-szervezet nem áll a hátuk mögött.
A korábbi négy szintre további kettőt építettek. Az emeleteken luxuslakások lettek, a földszintre üzletek költöznek. Lifttel csak a harmadik emeletig juthatunk, innen már csak lépcső visz tovább a negyedik és ötödik emeletre. Ez utóbbin kétszintes lakások készültek, s a lakások második szintjére csak az adott lakásból lehet feljutni. (Hasonló elképzelést láttam korábban a ferencvárosi Duna parti Lehner Ödön fasorban, de ott a tízszintes épületek első-második emeletén készült néhány hasonló kétszintes luxuslakás.)
A Reneszánsz Zrt. idén hatvan éves, s az idei évet a reneszánsz évének nyilvánították. Kemény munkával sikerült ezt elérnünk ? jegyezte meg viccelődve Bene Zoltán vezérigazgató ? bár beszélnek néhányan egy bizonyos 550 évről is, amely reneszánsz uralkodónk, Mátyás királlyá választása óta telt el. A cég is maradandót alkot ? számos építkezésük mellett az Országház felújítását is rövidesen befejezik ?, s palotáikat remélhetőleg még évszázadokon át megcsodálhatjuk!