ZETApress

hírportál

Innováció az Akadémián

Több mint ezermilliárd forint eredmény innovációból. Az elmúlt 18 évben innovációs díjat nyert társaságok által létrehozott Magyar Innovációs Klub nyílt találkozójára, a 2010. évi konferenciára tegnap került sor a Magyar Tudományos Akadémián.

A konferencia első részében Pálinkás József, az MTA elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a tudományos kutatás szoros kapcsolatban van az innovációval, és az MTA kutató intézeteiben ? elsősorban a természettudományi intézetekben ? jelentős, és innovációs díjakkal is elismert, innovációs tevékenység folyik.

Nikodémus Antal, az NGM Innovációs Főosztály vezetője ismertette az NKTH átalakításával kapcsolatos terveket. Az NKTH a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt olyan Nemzeti Kutatási Hivatallá fog átalakulni, amelyik innovációs ügynökségként segíti a vállalkozások innovációs tevékenységét.

Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke közzé tette a Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Innovációs Alapítvány által 19. alkalommal kiírt 2010. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot ? tudatta Garay Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, ill. azokra lehet javaslatot tenni, amelyek a 2010. évben kiemelkedő műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. A Magyar Innovációs Nagydíjat az a vállalkozás nyeri el, amelyik idén a legkiemelkedőbb innovációs teljesítményt érte el.

Az elmúlt 18 évben öt nagyvállalat, 11 KKV és két MTA kutatóintézet részesült Innovációs Nagydíjban. Ezen kívül 128 egyéb innovációs díj került átadásra 72 nagyvállalatnak, 47 mikro-, kis- és középvállalkozásnak, valamint 9 kutatóintézetnek. A regisztrált innovációs teljesítményekből ezermilliárd forintot meghaladó többleteredmény származott.

A konferencia második részében a 2009. évi innovációs díjazottak bemutatták, hogy az innovációs díj elnyerése milyen eredmény-, illetve teljesítmény-növekedést generált cégüknél. Erről beszélt Hamvas István László, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, Dr. Güntner Ottó, a FUX Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. kutatási igazgatója, Dr. Hegedűs Lajos, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, Vass Attila, az Electrolux Lehel Kft. gyárigazgatója és Fejes Sándor, a HEDZ Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Szóljon hozzá!