ZETApress

hírportál

Üzleti Etikai Díj

A Dreher Sörgyárak a felelős vállalatok közt. Multinacionális Vállalatok-kategóriában Üzleti Etikai Díjat nyert a Dreher Sörgyárak Zrt. A magyar üzleti élet hatalmas érdeklődése mellett, a jubileumi elismeréseket az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs égisze alatt adják át ? tudatta Jani Kinga.

Az Üzleti Etikai Díjat az alapítók és a mögöttük álló szervezetek azzal a szándékkal hoztak létre, hogy minden évben felhívják a hazai társadalom figyelmét azokra a cégekre, vállalatokra, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal követendő példát mutatnak a felelős gazdálkodásban, és erősítik a bizalmat a társadalom, és az üzleti szféra között. ? Modern globális vállalati felfogás, magatartásmód, helyi szerepkörben megvalósítva ? jellemezték a díjátadón a Dreher Sörgyárak Zrt-t.

A társaság nevében a rangos elismerést Kovács Sándor Lóránt vállalatfejlesztési igazgató vette át, aki a díj kapcsán így fogalmazott: a Dreher Sörgyárak számára ez a rangos elismerés a megerősítést, a visszaigazolást jelenti, hogy a gyár teljes közössége munkáját példaértékűen végzi, és motivációt, hogy ezután is hasonlóképpen járjanak el. ? Egy cég nem egyik pillanatról másikra válik etikussá. Az idei év fordulópont nálunk, hiszen sok évekkel ezelőtt elindított kezdeményezésünk ért be ? mondta a vállalatfejlesztési igazgató, majd konkrét példákon keresztül ismertette, mit is jelent az etikus üzleti gyakorlat a Dreher Sörgyárak mindennapi működésében.

Etikusság az alkalmazottak, a fogyasztók, az üzleti partnerek, a társadalom, a környezet felé ? összességében a Dreher Sörgyárak mindennapi tevékenysége során mindenkivel etikusan jár el. ? Fenntartható és etikus működésünk szempontjából komoly mérföldkövet tudhatunk magunk mögött, hiszen a magyar Söriparban elsőként adtunk ki az idén Fenntarthatósági Jelentésünket, amely hosszú távú gondolkodásunk szimbóluma.

A tájékoztatás mellett az volt a célunk, hogy áttekintő képet adjunk a társadalmi és környezeti fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseinkről és a Dreher Sörgyárak Zrt. gazdasági szerepéről,. Mindezt teljesen őszintén és transzparens módon: összefoglaltuk mit tettünk, hol kell még fejlődnünk és milyen vállalásokat teszünk a következő évekre ? hangsúlyozta Kovács Sándor Lóránt.

László Ervin professzor, a díjat alapító Budapest Klub elnöke nyilatkozatában kiemelte: ? Meggyőződésünk, hogy a díjazottak példamutató magatartásukkal hatást is gyakorolhatnak az üzleti élet többi szereplőjére, elősegítve a hazai üzleti élet fejlődését a társadalmi felelősség, a felelős gazdálkodás, a fenntartható fejlődés előmozdításának irányába?

Ezt támasztja alá Kovács Sándor Lóránt beszédének zárógondolata is: ? A Dreher Sörgyárak az Üzleti Etikai Díjjal is méltatott kiemelkedő eredményeket azért tudta elérni, mert működésünk során megbízható, kiszámítható üzleti partnerek vagyunk, a külső és belső átláthatóság, elszámoltathatóság alapvető értékünk. Azzal, hogy nyilvánossá tesszük a fenntarthatósági teljesítményünk értékelésére szolgáló keretrendszerünket, és a felelős működés kiemelt területeit szabályozó irányelveinket, iparágunk és a magyar üzleti élet többi szereplőit is hasonló működésre kívánjuk ösztönözni.

Szóljon hozzá!