ZETApress

hírportál

Kevesebbért többet!

A jelenlegi gazdasági időkben minden munkáltató jogosan keresi a lehetőségét annak, hogy miként tud a pénzéből minél többet kihozni. Így tehát egy olyan lehetőség, aminek adóvonzata az ötödére csökkent, vagy akár adómentesen is adhat, már önmagában is csábító ? tudtuk meg Nagy Ákostól.

Ráadásul, ha mindez komolyan kiszélesedő felhasználási lehetőségekkel jár együtt, akkor bátran mondhatjuk: most kevesebbért többet kapunk. Az Országgyűlés tegnapi döntése értelmében 2011-ben megváltoznak a béren kívüli juttatások szabályai. Már maga az elnevezés is átalakult, a természetbeni juttatás ezentúl nem pénzbeli juttatás névre hallgat majd.

Az idén megszokott rendszerben azonban több mint egyszerű névváltoztatás történik. Az átalakuló szabályok és adókulcsok eredményeképpen a kedvezményezett béren kívüli juttatások 16 százalékos kulccsal adóznak majd, (ami mindösszesen 19,04% plusz terhet jelentenek a munkáltatónak), viszont nem változott a kedvezményesen adható juttatás nagysága.

Az egyik leggyakoribbnak számító forma, a kizárólag étkeztetés igénybevételére jogosító utalvány, készpénz helyettesítő fizetési eszköz formában (azaz például étkezési csekkben), a juttatás alapjául szolgáló jogviszony (munkaviszony) minden megkezdett hónapjára maximum összesen havi 18 ezer forintértékben adható e kedvezményes formában. Fontos, hogy ez az adóéven belül utólagosan is igaz, azaz még decemberben is adható ? egész éves munkaviszony esetén például jutalomnak ? akár 12 x 18 ezer forintnyi étkezési csekk is. A Le Cheque Déjeuner Kft. egyedülálló módon követi nyomon a változásokat, és kínál naprakész megoldásokat. Így van ez most is: a Caffeteria-rendszert érintő, 2011-ben életbe lépő módosítások utánra is megvannak a legmegfelelőbb eszközei.

Az egyik legfontosabb változás, hogy újdonságként bevezeti a megújult étkezési csekket, amely 16%-os kulccsal adózik 2011-ben! Ez önmagában is jó hír ? mivel az adóvonzat az ötödére csökkent ?, és a megújult Étkezési csekk is alkalmazkodik a várhatóan megnövekvő piaci igényekhez. A már említett kedvezőbb adózáshoz újabb és újabb lehetőségek társulnak ez év őszétől. A megszokott felhasználási területek (pl: étkezdék, ételkiszállítók, büfék, pékségek) mellett megújult étkezési csekkel fizethetünk még húsboltokban, hipermarketekben, szupermarketekben és élelmiszerüzletekben is.

A juttatásban részesülő dolgozó lehetőségei tehát nagymértékben bővülnek, így kisebb költséggel, jobban használható utalvánnyal, könnyebben ösztönözheti egy cég a munkavállalóit, vagy adhat nekik például ? akár a már említett mértékű ? év végi jutalmat.

A Le Cheque Déjeuner Kft. számos termékkel már évek óta jelen van a magyar piacon is, és a vásárlók igényeit szem előtt tartva rugalmasan és azonnal reagál a piaci változásokra, ezért az aktuális változtatásokhoz illeszkedve bemutat egy teljesen új szolgáltatást: a Sportcsekket.

A sporttal kapcsolatos törvények módosítása nyomán augusztustól a sportrendezvényekre szóló jegyek és bérletek adómentessé váltak. A módosítás célja a magyar sport támogatása, de ezzel együtt lehetőséget kínálnak egy új, nem pénzbeli juttatás megjelenésére is.

A lehetőség csábító, hiszen egy adómentesen adható és kapható nem pénzbeli juttatás minden érintett számára előnyös, de akad egy nehézség is. Egyetlen főnöktől sem várható el, hogy tudja kinek melyik sportrendezvény, vagy csapat szimpatikus. Márpedig aki a focit szereti, az nem fog örülni egy kézilabda mérkőzésre szóló jegynek, abba pedig még belegondolni is rossz, hogy mi lesz, ha egy fradista UTE meccsre szóló bérletet kap?

Egyértelmű, hogy olyan megoldás szükséges, ami biztosítja a munkáltatónak az adó- és járulékmentesen adhatóságot, miközben meghagyja az érintett döntési szabadságát, mind a sportágak, mind az események, mind a szurkolói szektortok tekintetében.

A Le Cheque Déjeuner Kft. ezért 2010 őszén megalkotta a Sportcsekket, amellyel a cégek adómentesen támogathatják alkalmazottaik sportmérkőzésekre történő eljutását. A Sportcsekk országszerte felhasználható, sporteseményre szóló bérlet és belépőjegy vásárlására alkalmas, ezzel járulva hozzá a vállalatok eredményes, költséghatékony működéséhez, valamint a magyar sport támogatásához.

A kibocsátó Le Cheque Déjeuner Kft. a vásárló cégek igényeit szem előtt tartva rugalmasan és azonnal reagált a piaci változásokra. A megújult Étkezési csekk és a Sportcsekk ? mint az egyetlen adó- és járulékmentesen adható juttatás ? jelentős szerepet kaphat már az év végi jutalmazásban, illetve mint idejekorán beépülhet 2011 legnépszerűbb cafeteria elemei közé.

A cég

A Cheque Déjeuner-t 1964-ben alapították Franciaországban, a Cheque Déjeuner csoport az utalványforgalmazás specialistájaként, 1990-től aktív szerepet vállal a nemzetközi piacokon is, ahol a leányvállalat szolgáltatása igazodik az adott ország törvényi lehetőségeihez, de filozófiája megegyezik a Cégcsoport filozófiájával. A Cheque Déjeuner csoport 12 leányvállalattal rendelkezik, a magyarországi leányvállalatot 1997-ben alapították.

Szolgáltatásai között ma már a klasszikus ebédcsekk és étkezési csekk utalványok mellett megtalálható a sportcsekk, az iskolakezdési, a művelődési és az internet utalvány, valamint a CADHOC márkanév alatt forgalomba kerülő ?ajándékutalványok?. Szociális célra gyógyszercsekk és közüzemi csekk utalványokat hoztak létre.

Szóljon hozzá!