ZETApress

hírportál

Aranyérmes SZÁMALK

A legfrissebb hivatalos piaci adatok alapján 2010-ben a SZÁMALK Zrt. a legjobb informatikai továbbképző intézet Magyarországon: az it piac meghatározó gyártói, a Cisco, a Microsoft és a VMware (termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó) képzéseinek esetében is az első helyen áll.

A három aranyérem olyan példaértékű elismerés, amely hozzájárul a SZÁMALK azon stratégiai célja megvalósulásához, hogy közép-kelet-európai viszonylatban is meghatározó szereplője legyen a nemzetközi it-oktatási piacnak.

A világ legnagyobb szoftver és hardver gyártó cégei, valamint az európai regionális oktatási vezetők minden évben értékelik az oktatóközpontok munkáját és teljesítményét. Az értékelés többek között kiterjed a megrendelt tananyagok, a képzésekben résztvevők és a vizsgázott szakemberek számára, továbbá a képzések minőségi mutatóira.

Az összesített adatok alapján 2010-ben hazánkban a SZÁMALK Zrt. szerezte meg az első helyet a világ három vezető gyártójának ? a Cisco, a Microsoft és a VMware ? hivatalos oktatásaiban. A három gyártóhoz kapcsolódó képzések mára mintegy felét teszik ki a SZÁMALK felnőttképzési üzletág éves teljes árbevételének.

A SZÁMALK a Microsoft első hivatalos oktatóközpontja volt Magyarországon, 2003 óta pedig a szoftvergyártó aranyfokozatú oktatási partnere, és az elmúlt évtizedben 9 évben is első volt a hivatalos Microsoft-képzések piacán, 35-40%-os részesedéssel. A SZÁMALK 2009-től hivatalos Cisco és VMware oktatóközpontként is működik: előbbi esetében közel tízéves képzési tapasztalattal rendelkezik és a világ legnagyobb Cisco megoldásszállítója, a Global Knowledge Network együttműködő partnere. A SZÁMALK a legnagyobb hivatalos hazai Cisco oktatóközpont, mintegy 45%-os piaci részesedéssel, a VMware oktatások területén pedig alig egy év alatt piacvezető lett, 40-45%-os részesedéssel.

Sok időt és energiát fordítunk arra, hogy a lehető legjobb szolgáltatást, a legkedvezőbb konstrukcióban, folyamatosan versenyképes megoldásokat, ügyfélbarát és innovatív csomagokat, valamint hosszú távú együttműködést biztosító keretszerződéseket kínáljunk ügyfeleinknek. Ezért erre az eredményre különösen büszkék vagyunk. Ez a bizalom jele. És bízunk abban, hogy ez az elismerés hozzájárul ahhoz, hogy regionális értelemben is meghatározóak legyünk ? mondta Nyisztor József, a SZÁMALK Zrt. igazgatója.

Simon Ferenc, a SZÁMALK senior it-oktatási termékmenedzsere a hírrel kapcsolatban elmondta, hogy a profi oktatóbázis, az erős értékesítő és termékmenedzser csapat, a gyártókkal való szoros együttműködés és a legmodernebb infrastruktúra biztosította a megfelelő hátteret a kiemelkedő eredmény eléréséhez. Az erősségek közé tartozik a különböző speciális kereszttechnológiák oktatása, valamint az időpont-garanciás tanfolyamok ? hónapokra előre fixált és legalább egy jelentkező esetén is biztosan megtartott ? indítása is, amellyel szintén elsőként jelentek meg Magyarországon ilyen széles termék-portfoliót érintve.

Helena Polakova, a Cisco európai oktatási vezetője a legjobb hazai oktatóközpont cím elnyerése kapcsán elmondta: ? A szaktudás és a magas minőségű oktatás kiváló párosításával sikerült a SZÁMALK-nak növekednie, még ebben a nehéz gazdasági környezetben is. Ma a társaság nem csupán Magyarországon meghatározó piaci szereplő, de a legjobb 10 Cisco oktatási tevékenységet nyújtó cég között van Közép-Kelet-Európában, a résztvevők számát tekintve pedig a negyedik legjobb a régiós Cisco technológia oktatás terén.

?A virtualizáció a ma és a jövő technológiája. A legfontosabb helyre kerül az informatikai vezetők döntéseiben. Ezért az it szakembereknek újabb szakképzettséggel kell rendelkezniük a virtualizációs technológiai megoldások telepítése és üzemeltetése érdekében. Magyarországon a SZÁMALK VMware képzésein van a legtöbb hallgató, és fontos, hogy ebben az országban is sikeres legyen a folyamatosan növekvő képzési portfoliónk, amely a vSphere to Viewtól az SRM-ig át egészen a legújabb felhő-infrastruktúrákat célzó képzésekig terjed ? nyilatkozta Chris Cottam, a VMware Education Services EMEA oktatási igazgatója.

SZÁMALK Zrt.

A Zrt. Magyarország egyik vezető oktatási intézménye. Az oktatási és képzési megoldások minőségére az oktatási és informatikai területeken szerzett több mint 30 éves tapasztalata és nemzetközi kapcsolatrendszere adja a garanciát. Több mint hatszázféle informatikai, felhasználói, készségfejlesztő és menedzsment tréninggel, nyelvi képzésekkel, Office e-learning és blended learning megoldásokkal várja az érdeklődőket, komplex oktatási megoldást biztosítva a cégeknek. Hivatalos Microsoft, Cisco, VMware, Oracle oktatóközpont és IBM partner, magasan képzett oktatói gárdával.

A SZÁMALK eredményét és munkáját több neves hazai és külföldi díj és minősítés is fémjelzi. Az ügyfelek elégedettsége a legfontosabb a SZÁMALK számára, amelyet minőségbiztosítási rendszerükben és minőségpolitikájukban is érvényre juttatnak, és a képzésekre garanciát biztosítanak. A cég számos referenciával rendelkezik az egyéni és a különböző szegmensekben működő vállalati ügyfélkör informatikai oktatásainak lebonyolítása területén. A TOP 100 vállalat kétharmada a SZÁMALK Zrt-t választja.

Szóljon hozzá!