ZETApress

hírportál

Informatika és hírközlés 2007-ben

A GKM az informatika és hírközlés múltját, jelenét és jövőjét először közigazgatási oldalról, szabályozási szempontok szerint, majd programok szintjén tekintette át. A tárca meggyőződése, hogy az informatika és hírközlés kérdése nem szimpla társadalompolitikai kérdés és messze több technológiai problémáknál. Olyan gazdaságpolitikai kihívás, amely a nyitott gazdaságú Magyarország nemzetközi helytállásának záloga.

A szabályozás áttekintése során, a számhordozást kezdeményező eljárás átdolgozásával a fogyasztók számára rövidebbé és egyszerűbbé vált a folyamat. A számhordozás maximális ideje a korábbi 14 napról, 8 napra csökkent. Az új eljárási rend szerint a fogyasztóknak a korábbi kétszeri kapcsolatfelvétel helyett, csupán egyszer kell megkeresniük azt a szolgáltatót, amelyhez tovább kívánják vinni számukat, tudtuk meg a GKM Sajtóosztályától.

A GKM tavalyi eredményei

A GKM meggyőződése, hogy az elektronikus kereskedelem fejlődésének leghatékonyabb gátja az újfajta babonák széles tárháza. Noha az e-kereskedelemnek egyértelmű előnyei vannak (pl. a csekély fenntartási költségek, ily módon a jóval alacsonyabb vételárak), ám az információhiányból fakadó babonák és a motiváció hiánya érdemi gátjai a fejlődésnek úgy vásárlói, mint eladói oldalon. Ezért a gazdasági tárca új tájékoztató oldalt indított. Az oldal mind a vállalkozásoknak, mind az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybevevő vásárlóknak gyakorlatban hasznosítható információkkal szolgál.

Az elmúlt évek tapasztalatai azonban megmutatták, hogy egyedül nem megy, külön-külön szétforgácsolódik az erőfeszítés. E nehézség áthidalására hirdette meg a GKM 2007. október 16-án azt a komplex programot, amely az állami kezdeményezésű programoktól a piaci szereplőkkel közösen megvalósított konstrukciókon át, a teljes egészében piaci és civil indíttatású projektekig összefogja azokat a kezdeményezéseket, amelyek az információs társadalom, s hosszabb távon a tudásalapú társadalom megvalósításában játszanak hatékony szerepet. A program részletei itt érhetőek el.

Szóljon hozzá!