Megtalálták a legidősebb rezsót
A CECED Magyarország Egyesülés az Európai Unió és a magyar kormány energiahatékonysági célkitűzéseihez csatlakozva, 2006-ban elindította az első energiahatékonysági programot, amelyet a piaci szektor szereplői kezdeményeztek és folytatnak. A kampányban Forgó Morgó, a kedves villanyóra rajzfilm-figura figyelmeztet, hogy a régi, energiafaló háztartási gépeket ideje energiatakarékos újakra cserélni.
E program keretében hirdették meg pályázatukat: Keressük az ország legöregebb villanytűzhelyét! Megtalálták! Az ország legöregebb villanytűzhelye 70 éve működik! ? tudtuk meg a tegnapi díjkiosztón a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban. Találkoztunk a többi félévszázados győztessel is. Korábbi versenyeik során megtalálták a legöregebb, még működő ?56-ban gyártott hűtőszekrényt és ?51-es mosógépet is, amelyek szintén a múzeumban voltak.
Az EU és Magyarország energiahatékonysági célkitűzéseiről és a Nemzeti Energiahatékonysági Tervről sem Katona Kálmán, az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának elnöke, sem Gordos Péter, a GKM főosztályvezetője nem tájékoztatott, mivel az előzetes tájékoztatás ellenére nem jelentek meg. A magyarországi energiahatékonysági lakossági támogatásokról Rajnai Attila, az Energia Központ Kht. ügyvezető igazgatója, míg az Energiahatékonysági Programról Mészáros Fanni, a CECED Magyarország Egyesülés ügyvezetője beszélt. Őket követte a Keressük az ország legöregebb villanytűzhelyét verseny díjkiosztója.
Az első helyért járó kétszázezer forintot a kunszentmártoni Gulyás Károlyné nyerte hetvenéves tűzhelyéért. A százezer forintos második díj Kondor Istvánhoz vándorolt Veszprémbe az 1954-es Elekthermax T3 tűzhelyéért, míg a harmadik helyért járó ötvenezer forintot a kapuvári Bokori Imre kapta 1956-ban gyártott Elekthermax Nova 221 típusú tűzhelyéért.
A helyszínen Forgó Morgó mérőóra mutatta, mennyi energiát takarított volna meg 70 év alatt a nyertes villanytűzhely, ha korszerű, energia-hatékony gép lett volna. Egy új energiatakarékos gépen száz palacsinta készült. Ezeket és a pizzákat kóstolhattuk meg, de az utóbbit elfelejtették felmelegíteni. Ez ám az igazi energiatakarékosság! Így még a felkínált pizza is a szervezőknél maradt! A Forgó Morgó energiahatékonysági kampány céljairól, egyéb programjairól oldalukon olvashatnak az érdeklődők.