ZETApress

hírportál

Jön a Széchenyi Kártya 2

Mégsem szűnik meg a Széchenyi Kártya kamattámogatása az év végével, sőt megújul a kártya-konstrukció. A vállalkozói érdekképviseletek ugyanis sikeresen lobbiztak a Széchenyi Kártya állami kamattámogatásáért, és Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter elsőként ezt a VOSZ által szervezett Európai Kereskedelem Napján jelentette be a napokban, tudtuk meg Sajtóosztályuktól. A GKM kormányhatározatba foglalja, hogy a jövő év végéig meghosszabbított kamattámogatást biztosítanak a Széchenyi Kártya konstrukciónak. A támogatással a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának támogatása megmarad.

A Széchenyi Kártya konstrukció üzemeltetéséért felelős KA-VOSZ Zrt, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kiemelkedőnek tartja, hogy a gazdasági tárca fenntartja a kamattámogatást a több tízezer kisvállalkozást érintő konstrukcióban. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis az évről évre csökkenő kamattámogatás jövőre nulla százalékra csökkent volna, holott a konstrukció épp azáltal vált a legnépszerűbb kisvállalkozói hitelformává, hogy ideálisan ötvözte a piaci hitelt és az állami kamattámogatást.

Jövőre is megmarad a változatlan kamattámogatás

A kamattámogatás megszűnése egy széles kkv vállalkozói rétegnek jelentette volna versenyhátrányt, hiszen a folyamatosan növekvő adó és járulékterhek mellett kiválthatatlanná vált a Széchenyi Kártya által elérhető forrás. A kártya sikere miatt így a gazdasági kormányzat az állami viszont-garancián és garanciadíj-támogatáson felül továbbra is kamattámogatást nyújt a kisvállalkozásoknak.

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a Széchenyi Kártya által a gazdaságba pumpált évi 130 milliárd forintnyi friss tőke a kamattámogatással is alig kétmilliárd forintjába kerül az államnak. A kisvállalkozásokba vetett hit, a Kártya bizalmi jellege lehetővé tette, hogy a kisvállalkozások bebizonyítsák ?hitelképességüket?. A számok alapján ez láthatóan sikerült is.

A bejelentéssel egyidőben megszületett a Széchenyi Kártya 2 konstrukció. Ez a továbbfejlesztett változat, amelynél a hitel futamideje kétéves lesz, így olcsóbb lesz a hitel, valamint egyszerűbb adminisztrációt alkalmaznak majd, és például megszűnik a negyedéves törlesztés is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Folytatódik a sikertörténet

Szóljon hozzá!