ZETApress

hírportál

Dunántúli fejlesztések

Újabb két vidéki állomás a fejlesztéspolitikai országjárásban. Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációs államtitkár Kapuváron és Komáromban ismertette tegnap az egységes fejlesztéspolitika célkitűzéseit.

A Nemzeti Együttműködés Kormánya érthető és elérhető pályázati rendszert kíván kialakítani, amely az ország legkisebb településére is eljuttatja a hazai és uniós forrásokat. Az egyeztetéseken összegyűjtött javaslatok felhasználásával a támogatások kevesebb adminisztrációval, gyorsabb elbírálási és kifizetési határidőkkel juthatnak majd el a kis- és középvállalkozásokhoz.

A Nemzeti Konzultáció keretében megindított párbeszédsorozat kapuvári és komáromi állomásain az államtitkár az önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek, polgármester-jelölteknek és a helyi gazdasági élet képviselőinek mutatta be a kormány fejlesztéspolitikai terveit, kérte ki véleményüket.

Molnár Ágnes Kapuváron meglátogatta a térség egyik meghatározó, 600 főt foglalkoztató nagyvállalkozását és a Flóra Gyógyfürdőt. A helyi vállalkozók tájékoztatták az államtitkárt az örökölt pályázati és támogatási rendszer hibáiról, egy új és hatékony végrehajtási és intézményrendszer megvalósítását segítő észrevételeiről.

Az államtitkár a helyi polgármester-jelölttel közösen tett látogatást a komáromi szabadidőparkban. Kijelentette, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya támogatja az Új Duna-híd megépítését és a Duna-stratégia mielőbbi kidolgozását, hiszen ezek a város központi-integráló szerepét erősítik a térségben.

A tárca Fejlesztéspolitikai Koordinációs Államtitkársága elektronikus úton is várja az észrevételeket, elgondolásokat, melyeket email-címükre küldhetnek a javaslattevők ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály.

Szóljon hozzá!