ZETApress

hírportál

Ünnepelnek a vasutasok

A Budapest és Vác közötti harminchárom kilométeres vonal átadásával indult meg a vasúti közlekedés 1846-ban Magyarországon. 160 éve a haladás szolgálatában, hirdetik tegnap óta transzparenseik szerte az országban az 56-ik Vasutasnapon. Ma kelettől nyugatig, déltől északig hét városban ? Záhonyban, Miskolcon, Szolnokon, Szegeden, Pécsett, Nagykanizsán és Komáromban ? ünneplik magukat. Közöttük lesz az a 165 új vasúti tiszt is, akiket tegnap délelőtt avattak fel Zuglóban a Magyar Vasúttörténeti Parkban, s akik közül pár tucatnyian kitüntetéssel végeztek.

Fél tíz után indult a Desiro különvonat a meghívott vendégekkel a Nyugati pályaudvarról a tisztavatás helyszínére. A hagyományokkal ellentétben Kóka János miniszter nem azzal utazott. Neki a Gundel étteremben stabilitás, versenyképesség és reform témájú üzleti reggelin kellett részt vennie, s a vonat indulása előtt pár perccel fejezte be ott az erről szóló doorstep sajtótájékoztatóját. A parkba így is időben megérkezett, s együtt hallgatta a Himnuszt az avatásra váró jelöltekkel.

Nem kell félni a változásoktól

A Baross Gábor Oktatási Központ végzett hallgatói Dancsa Attila igazgatóval együtt hallgatták miniszterük szavait. Megtudták, hogy az idén 28 szárnyvonal 942 kilométere szűnik meg, de a síneket sehol sem szedik fel. Elmondta azt is a szakminiszter, hogy a magyar pályákra a külföldi vasutakat is beengedik majd, így igazi verseny fog kialakulni. Ahogy a légi utast nem érdekli, hogy MALÉV géppel, vagy a British Airways-szel utazik, ugyanúgy nem fogja érdekelni a vonatok utasát sem, hogy ki üzemelteti az adott szerelvényt.

Heinczinger István általános vezérigazgató-helyettes ugyancsak a leépítésekről beszélt. Elmondta, hogy a központi irányításban dolgozó nyolc és félezer főből rövidesen csak hatezren maradnak. Nem a lábunkat vágjuk le tehát, nyugtatta meg a jelenlévőket, hanem a fejünket vesszük kisebbre. Más kérdés, hogy a frissen avatottak inkább a fejhez, mint a lábfejhez tartoznak, viszont akik megmaradnak közülük, legalább tudni fognak kiket dolgoztatni.

Mire az avatottak a rokonaikkal és a díszvendégekkel együtt megették a süteményeket is a pezsgős állófogadáson, újabb különvonatok érkeztek a parkba. Kitüntetésük ünnepélyes átvételére hoztak 313 főt. Ennyi kitüntetést átadni, ennyi gratulációra váró kezet megrázni roppant fárasztó és időigényes feladat, ezért ezt egyszerre hét helyszínen egy tucatnál is több vasúti vezető végezte. A háromnegyed órás program után a különvonatok máris indultak vissza a Nyugati pályaudvarra.

A pénteki ünnepségsorozat ezzel még koránt sem ért véget. A vendégek a Szent István körút 14-be, a Vígszínházba sétáltak át, ahol két óra előtt néhány perccel újabb ünnepi műsor, újabb jutalmazás kezdődött. A miniszter és a vezérigazgató-helyettes újra beszélt, sőt a délelőtti ünnepséggel ellentétben itt már Gaál Gyula elnök-vezérigazgató is szót kért és kapott. A program a vasutas fúvószenekarok ünnepi koncertjével zárult, melyet itt is az ilyenkor szokásos állófogadás követett.

Szóljon hozzá!