ZETApress

hírportál

Halról hallgatóknak

Csányi Sándor nyitotta meg Gödöllőn a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke által szervezett CEEPUS Nyári Egyetemet. Hazánk élen jár a halgazdasággal kapcsolatos tudományok kutatásában, innovációjában, ezért immáron harmadik alkalommal rendezhette meg az egyetem dékánja által megnyitott eseményt.

A fiatal tanszék fiatal vezetői sikkerre vitték a közép-európai kezdeményezést, annak érdekében hogy Magyarország jó pozícióba kerülhessen a halászati-tudományok európai döntéshozói közegébe ? tudtuk meg Váczi Andrástól.

A nemzetközi kurzuson közel harminc hazai és külföldi diák ismerkedhetett meg az édesvízi haltenyésztés genetikájával és biotechnológiájával. A hallgatók a tíz nap során előadásokat hallgathattak, gyakorlati oktatáson vehettek részt, valamint egész napos kirándulást szervezetek számukra, ahol hazánk tógazdasági és halászati múltján túl, országunk szépségeivel és ízeivel is megismerkedhettek.

Hazánk élen jár a halas tudományokban

Minden bizonnyal a nyári egyetem hallgatóiból kerülnek majd ki a jövő környezetgazdálkodás és különösen a halas ágazat döntéshozói, így a hazai előadó kar is felvonultatta hazán legjobb szakembereit. Köztük szerepelt Urbányi Béla az egyetem tanszékvezetője, valamint Bokor Zoltán a nyári egyetem szervezője is.

Urbányi Béla tanszékvezető a záróeseményen hozzátette: ? Nem titkolt célunk, hogy az évek során olyan hálózatot alakítsunk ki ? alapozva a kurzuson résztvevők aktivitására és tevékenységére ?, melynek segítségével a hazai szakemberek koordinálják majd a közép-kelet-európai halászati oktatást és kutatást.

Hazánk élenjár a szakma technológiai újításaiban és innovációiban, így a kurzus lehetőséget nyújtott a hallgatók számára, a legmodernebb elméleti ismeretek elsajátítására, a jelentősebb molekuláris biológiai, biotechnológiai és genetikai módszerek gyakorlati megismerésében, valamint témához szorosan kapcsolódó tenyésztési alkalmazások és felhasználási lehetőségek megismerésében. A Nyári Egyetem zárásaként tegnap a hallgatók ünnepélyes keretek közt oklevelet vehettek át a szervezőktől, és jelezték, jövőre ismét szívesen eljönnek.

Szóljon hozzá!