Adóellenőrök a Bosnyák téren
Pénzügyőrök, adóellenőrök, munkaügyi és fogyasztóvédelmi ellenőrök szállták meg ma délelőtt a Bosnyák téri piacot. Nem az őstermelőket háborgatták, hanem azokra vadásztak, akik engedély nélkül árultak, lejárt szavatosságú terméket forgalmaztak, vagy feketén dolgoztattak másokat. Az ellenőrzés ténye hamar elterjedt a kofák között, de így is eredményes lett a munkájuk.
Az illegális munkavállalók kiszűrésére 11 munkáltatót és 19 munkavállalót ellenőriztek. Két helyen találtak feketén dolgozókat, mindkét helyen két-két főt. Ahol ezek az emberek magyarok voltak, ott háromszázezer forint bírságot, míg a külföldieket alkalmazó cégnek egymillió-negyvennyolcezer forintot szabtak ki. Nem a külföldieket sújtó diszkrimináció okozta a különbséget, hanem az, hogy az utóbbi esetén idegenrendészeti bírság is emelte az összeget. (Mindig csak a munkaadókat büntetik, a munkavállalókat sohasem.)
Az adóellenőrök verési árfolyama tízezer forint, mondta el az APEH szóvivője a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. Az egyik árus kínált fel nagyhangon ekkora összeget annak, aki helybenhagy egy ellenőrt. Nem sikerült megtudnunk, miért nem maga végezte volna a piszkos munkát? Lehet, hogy csak pénze volt, de ereje és bátorsága annál kevesebb?
A VPOP ellenőrző kocsija az égetett szeszeket vizsgálta. Mini laboratóriumuk alkalmas arra, hogy megállapítsa, nem fagyállóból készült-e az árusított nedű. Az ellenőrzés során a hatóságok arra is figyeltek, hogy az árak fel vannak-e tüntetve a termékeken, s nem járt-e le már a szavatosságuk. Az eredetvizsgálat ugyancsak a feladataik között szerepelt.
Az összehangolt ellenőrzések azért fokozódnak, mert a hazai GDP 16-18 százaléka a feketegazdaságból származik, értéke 3700 milliárd forint. Ha ezután a jövedelem után is adóznának, az éves nyugdíjakat, vagy az egészségügyi ellátást is lehetne belőle fedezni. Az adók ? áfa és szja ? is csökkenthető lenne. Az ellenőrök létszámának és a bírságok mértékének növelése is ezt a célt szolgálja, mondta el a piacon a kormányszóvivő. Közben a kerítésen kívül, a buszmegállóban az illegális árusok továbbra is nyugodtan kínálták portékéikat.