Együttműködés az OCÖ és a MÁV között
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviseletében Kolompár Orbán elnök és a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MÁV ZRt.) képviseletében Heinczinger István vezérigazgató pénteken, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás célja, hogy ? az esélyegyenlőség és versenytisztaság alapelvének biztosítása érdekében ? helyzetbe hozza mindazon Magyarországon cégnyilvántartásba bejegyzett, működő roma gazdasági társaságokat, valamint engedéllyel rendelkező roma vállalkozókat és egyesületeket, melyek a tartósan munkanélküli roma lakosság foglalkoztatását és munkaerőpiaci elhelyezését kívánják előmozdítani.
Mint ismeretes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium idei közmunka pályázatain való roma részvétel és a szervezett roma foglalkoztatás koordinációját az Országos Cigány Vállalkozásfejlesztési Koordinációs Központ (OCVK) végzi. A most aláírt együttműködés értelmében a MÁV ZRt. vállalja, hogy a nem közbeszerzés-köteles fejlesztési feladatok, kivitelezési munkák esetén az OCVK által közvetített roma vállalkozásoktól is kér ajánlatot, mely azonban megrendelési és szerződési kötelezettséget nem jelent. A megállapodás kitér arra is, hogy ? az OCVK kérése esetén ? a szervezet által közvetített vállalkozásokat a MÁV ? valamennyi szerződéses partnere felé támasztott minőségirányítási rendszere szerint ? minősíti, melynek eredményéről a vasúttársaság az OCVK-t és az OCÖ-t tájékoztatja.
A MÁV már számos alkalommal társult olyan programokhoz, mely a tartósan munkanélküliek vagy hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának segítését tűzte ki célul. Februárban például a korábbi évek hasonló programjainak sikerére alapozva Heinczinger István, a MÁV ZRt. vezérigazgatója és Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter együttműködési megállapodást írt alá a vasútvonalak környezetének közmunkaprogram keretében történő megtisztításának elindításáról.
Idén a vasúttársaság ehhez a közmunkaprogramhoz jelentős mértékben, a költségek ötven százalékával, ötszázmillió forinttal járult hozzá. A szükséges pénzügyi fedezet másik felét a Közmunkatanács, a Foglalkoztatási Alap, a Környezetvédelmi Alap és egyéb térségfejlesztési források biztosították. 2007-ben, a nyári kiemelt turisztikai szezon idején a Balaton térségében 125, főként nehéz helyzetű, tartósan munkanélküli vett részt a közmunkaprogramban.