ZETApress

hírportál

Új főnök a KTI élén

Eredményesen zárult a KTI vezetői pályázata. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter mától határozatlan időre Tombor Sándort nevezte ki a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává.

A poszt a korábbi ügyvezető, Ruppert László nyugdíjba vonulásával ürült meg, betöltésére márciusban írtak ki pályázatot. Tombor Sándor korábban évekig dolgozott a Nonprofit Kft. elődjénél, majd a közlekedés több területén vállalt vezető pozíciókat a tudományos kutatástól a közlekedésépítésen át az államigazgatásig. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 1994 óta a Magyar Útügyi Társaság elnöke.

A miniszter az új ügyvezetőtől a cég profiltisztítását, hatékonyabb működtetését, nemzetközi kapcsolatrendszere bővítését, a magyar uniós elnökség eredményes háttértámogatását várja el. A KTI-nek a közlekedésszakmai döntések előkészítésében, tudományos megalapozásában meghatározó műhellyé kell válnia, nemcsak a közszféra, hanem a lehetséges piaci megrendelők számára is. Az intézményhez tartozó Regionális Közlekedésszervezési Irodák munkájában látványosan meg kell erősödniük a megváltozott kormányzati célkitűzéseknek megfelelő, hangsúlyosan vasút- és utas-barát szempontoknak.

Az új ügyvezető pozícióját pályázat útján nyerte el. Elődje áprilisi távozása óta az intézményt megbízott ügyvezetőként Vörös Attila irányította. A márciusban kiírt pályázat bírálóbizottságát Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezette. Az államtitkár felügyeli a továbbiakban a cég minisztériumi szakmai átvilágítását és irányítását is ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály.

Szóljon hozzá!