ZETApress

hírportál

Új vezér a Controlnál

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta a HungaroControl Zrt. vezérigazgatójának lemondását. Markó Andrea július 15-i hatállyal távozott a cégtől. Feladatait július 16-tól Szepessy Kornél vette át. Az új vezérigazgatónak elsősorban a társaság szervezetének fejlesztésében, nemzetközi kapcsolatainak erősítésében lesznek teendői.

Szepessy Kornél 2002-ben a Budapest Airport Rt. stratégiai-fejlesztési vezérigazgatójaként a vállalat üzleti stratégiáján, hosszú távú gazdálkodási tervén dolgozott. Korábban a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságnál a repülőtér-üzemeltető társaság megalapításának előkészítését segítette. Az ÁPV Rt. Egyedi Projektek Igazgatósága Ügyvezető Igazgatójaként 1999 és 2001 között a Malév vagyonkezelési ügyeivel is foglalkozott.

Az új vezérigazgatóval szembeni elvárás, hogy kimunkált stratégia mentén folytassa vagy kezdje meg a szükséges technológiai fejlesztéseket. A HungaroControl szervezeti struktúráját igazítsa az európai gyakorlatban bevált megoldásokhoz, a nemzetközi együttműködésekben való sikeres részvétel követelményeihez.

A társaság Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága is megújul július 16-tól. Utóbbi testület elnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára, légügyi főigazgató lesz. A HungaroControl vezetése stratégiai kérdésekben szorosan együttműködik Márton Attila légi-közlekedési miniszteri biztossal ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály.

A kánikula miatt nem lesz hétvégi kamionstop

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben az erre a hétre meghirdetett hőségriasztás miatt a kamionstopot felfüggesztette. A 3. fokozatú hőségriadót Paller Judit országos tiszti főorvos rendelte el szerdától vasárnapig. A nyáron szokásos gyakorlattal szemben tehát a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik ma 15 óra és holnap 22 óra között is közlekedhetnek a magyarországi utakon.

A korlátozás felfüggesztésére már a hőségriasztás 2. fokozata is lehetőséget adna. Az intézkedést közlekedésbiztonsági és egészségvédelmi szempontok indokolják. A kamionstop elmaradásával a járművezetők szállítási feladatukat a vezetési és pihenőidő betartása mellett, megszakítás nélkül a lehető leghamarabb befejezhetik. Így nem kell a rendkívüli hőségben parkolóban, járművükben várakozniuk ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály.

Szóljon hozzá!