Frekvenciagazdálkodók
Infokommunikációs szakmai találkozósorozat kezdődött. A kormányzat és a szolgáltatók első alkalommal a frekvenciagazdálkodásról egyeztetettek. Nyitrai Zsolt, az NFM államtitkára által kezdeményezett partnertalálkozóval infokommunikációs szakmai párbeszéd indult a kormányzat és a piaci szereplők között.
A mai megbeszélésen a résztvevők a mobil távközlés frekvenciagazdálkodással összefüggő aktuális kérdéseit tekintették át a minisztériumban. A nyár folyamán megvalósuló további találkozók is az őszre tervezett infokommunikációs stratégia előkészítését szolgálják majd.
Az első megbeszélésen Nyitrai Zsolt a kormányzati törekvéseket ismertetve leszögezte: a frekvenciakészletet olyan nemzeti kincsként kezelik, amelynek ? felelős, ésszerű frekvenciagazdálkodás mentén ? hasznosulnia kell. Ez az alapvető álláspont az eddig nem polgári célokra használt, felszabaduló frekvenciákra is érvényes.
A mozgásteret meghatározó fontos körülmény, hogy az előző kormány húszmilliárd forint frekvenciadíjakból származó bevételt tervezett be az idei költségvetésbe. A frekvenciák hasznosítását célzó első pályázati kiírást még az idei évben tervezi a tárca.
A kormányzat főként a szabályozás eszközeivel tehet a verseny élénkítéséért, a beruházások ösztönzéséért, elsősorban a széles-sáv elterjesztésében. Mintegy 800 magyarországi település ma fehér foltnak számít a széles-sávú elérés szempontjából. A minisztérium intézkedéseivel a gazdaságos frekvenciahasználatban kívánja érdekeltté tenni a szolgáltatókat.
A kormányzati tervek ismertetése kedvező fogadtatásra talált a piaci szereplőknél. A partnerek észrevételei beépülnek az őszre elkészülő infokommunikációs stratégia javaslataiba. Az iparági párbeszéd a nyáron további tematikus találkozókkal folytatódik ? tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.