ZETApress

hírportál

A GKM a versenyre esküszik

A GKM Kóka János minisztersége óta minden főosztályvezetői posztot megpályáztat. Az informatikai tárcát is integráló minisztérium több feladatot kevesebb emberrel és húsz százalékkal kisebb költséggel végez el, mint korábban, miközben a külső szakértőkre fordított összeg sem nőtt. A hatékonyságnövelő verseny a tárca munkavállalói között éppen úgy érvényesül, mint a piacon, tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A tárca vezetője 2004-ben, majd 2006-ban nyilvános pályázatot hirdetett valamennyi főosztályvezetői poszt betöltésére. Ennek során előnyt élveztek a piaci, illetve nemzetközi, valamint releváns szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkező, több idegen nyelvet is beszélő jelentkezők. A GKM mindemellett célul tűzte ki az eredményesség mérését, az apparátus karcsúsítását és a munkavégzés ésszerűsítését is. Ennek érdekében a vezetők feladatait hároméves intézményi stratégiában részletezte, így eredményeik pontosan mérhetővé váltak.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium feladatainak integrálását követően a tárca nyolc helyettes államtitkársággal és hetven főosztállyal kezdett működni. Azóta, a szigorú szerkezetátalakítás eredményeképpen, szakállamtitkárságainak száma négyre, főosztályainak száma pedig 25-re csökkent. A pályázat útján kiválasztott vezetők fele sikeres vezetői múlttal a piacról érkezett. Egynegyedük olyan energikus fiatal, aki előbbre lépett a szakmai ranglétrán, újabb egynegyedük pedig komoly közigazgatási múlttal rendelkező, kiemelkedő vezető, aki a feladatközpontú projektműködésben is tapasztalatot szerzett. A tárca nagy hangsúlyt fektet a kompetens humánerőforrás alkalmazására, így ennek érdekében munkatársait rendszeresen képzi.

Az intézkedések eredményeképpen a tárca húsz százalék feletti költségcsökkentést ért el, miközben a háttérintézményeinek száma is megfeleződött. A napokban közzétett, a sajtó és a képviselők számára rendelkezésre bocsátott szerződések adatai szerint a GM által 2000-2001-ben külső szakértőkre fordított összeg lényegében megegyezett a 2005-2006-os értékkel.

Szóljon hozzá!