ZETApress

hírportál

Felülvizsgálják az indikatív településlistát

Ősszel lát napvilágot a ? Magyarország szélessávú Internet-infrastruktúrával még nem rendelkező településeit fejlesztő ? Hálózati Infrastruktúra Fejlesztése című pályázat. A GKM, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közreműködésével összeállította azt az indikatív településlistát, amely a pályázat megvalósításának lehetséges helyszíneit tartalmazza, tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A korábbi állami szélessáv-fejlesztési programok tapasztalatait felhasználva, a településlista esetleges hibáinak kiküszöböléséhez a GKM valamennyi település és szolgáltató támogatását kéri. A listával kapcsolatos észrevételek szeptember 7-ig tehetők meg az NFÜ honlapján. A jelzett hibákat a GKM megbízott szervezete minden esetben kivizsgálja. A településlista honlapjukon megtekinthető.

Döntés az ÁPV Zrt. igazgatóságának tagjairól

Megszületett a döntés az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagjairól: Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter ? Gyurcsány Ferenc felhatalmazása alapján ? jóváhagyta Veres János pénzügyminiszter személyi javaslatait, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.

A szabadságát töltő miniszterelnököt ezen a héten a szociális és munkaügyi miniszter helyettesíti. Lamperth Mónika, ebben a minőségében eljárva, az ÁPV Zrt. igazgatóságának tagjává nevezte ki Baranyi Imrét, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Kht. igazgatóját; Dr. Deák Péter Ferencet, az ÁPV Zrt. vezérigazgatóját; Erdei Tamást, a Bankszövetség elnökét, az MKB elnök-vezérigazgatóját; Gilyán Györgyöt, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát.

Igazgatósági tagnak nevezte ki továbbá Dr. Kovács Jánosnét, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjét; Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárát; Dr. Roóz Józsefet, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát és Dr. Varga Gusztávot, GANZ Acél Zrt. vezérigazgatóját. Az igazgatóság elnökévé ? korábbi bejelentésnek megfelelően ? Dr. Nagy Jánost nevezte ki a kormányfőt helyettesítő miniszter asszony. A kinevezések a határozat közzétételekor válnak hatályossá, és december 31-ig tartanak.

Szóljon hozzá!