Mehetnek a kamionok
A hőségriadó miatt a hétvégén nincs kamionstop. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a Falus Ferenc országos tiszti főorvos által a hétvégére meghirdetett hőségriasztás miatt a kamionstopot felfüggesztette.
A szokásos gyakorlattal szemben tehát a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik június 12-e, szombaton 22 óra és június 13-a vasárnap 22 óra között is közlekedhetnek a magyarországi utakon.
A korlátozás felfüggesztését a következő napokban várható magas hőmérséklet miatt elrendelt Hőségriasztás 2. fokozata teszi lehetővé, közlekedésbiztonsági és egészségvédelmi szempontok indokolják. Az intézkedéssel a járművezetők szállítási feladatukat a vezetési és pihenőidő betartása mellett, megszakítás nélkül a lehető leghamarabb befejezhetik. Így nem kell a rendkívüli hőségben parkolóban, járművükben várakozniuk ? tudatta az NFM Kommunikációs Osztálya.
Stratégiai irányváltás a Magyar Energia Hivatalnál
A Magyar Energia Hivatal elnöke, Dr. Matos Zoltán a tegnapi napon benyújtotta elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról szóló lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részére, aki nemrég az NFÜ élén is vezetőcserét hajtott végre? elismerve a kiváló szakember eddigi munkáját ? a lemondást elfogadta.
Az új kormány által tervezett energiapolitikai intézkedések a korábbiaktól teljesen eltérő megközelítést követelnek a hivatal első számú vezetőjétől. Elsődleges cél a megalapozott, társadalmi konszenzuson nyugvó, hosszú távú nemzeti energiastratégia megvalósítása, és az ehhez szükséges források és állami intézkedések biztosítása.
Az új szakmai stratégiának megfelelő vezetés kialakítása elé Dr. Matos Zoltán nem kívánt akadályt támasztani, ezért közös megegyezéssel, június 30-i hatállyal lemondott a tisztségéről. A Magyar Energia Hivatal elnöki székének betöltésére a nemzeti fejlesztési miniszter pályázatot ír ki.
Vezetőváltás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. élén
Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, mint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi jogainak gyakorlója közös megegyezéssel megszüntette Kamarás Miklós vezérigazgató munkaviszonyát, és ezzel egyidejűleg a távozó vezető helyére kinevezte Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját.
A szakember elsődleges feladata az új kormányzati gazdaságpolitika megvalósításához szükséges egységes elveken alapuló, önálló ágazatként megjelenő vagyongazdálkodás biztosítása, amelyben a megerősített, átláthatóbb profilú Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. marad a legjelentősebb vagyonkezelő szervezet.
A gazdasági hatékonyság és a gazdasági növekedés megvalósításának egyik fontos eszköze az átlátható és elszámoltatható vagyongazdálkodás, az intézményi működés és szervezeti felépítés megteremtése és biztosítása. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által célként kitűzött egységes nemzeti vagyongazdálkodás keretében az állam gondos gazdaként felelősen megóvja, takarékosan működteti és hosszú távon gyarapítja a közös nemzeti vagyont, a nemzet egészének érdekét figyelembe véve.