ZETApress

hírportál

Gyurcsány köszöntötte a szövetkezeteket

Örömmel köszöntöm önöket egy esztendő elteltével ismét, a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmával. Az elmúlt év nemcsak a szövetkezeti mozgalom fejlődését hozta magával, hanem az új kormány is elkezdte A sikeres, modern és igazságos Magyarországért címet viselő kormányprogram megvalósítását, kezdődik a kormányfő levele.

Eltelt egy esztendő, és a reformoknak, az egyensúlyteremtő politikának már vannak eredményei. Magyarország ezekben a napokban jóval optimistábban tekinthet a jövőbe, mint egy évvel ezelőtt. Kedvezőek a GDP-adatok, és ez azért is örvendetes, mert sok szakértő azt jósolta, hogy megáll a gazdaság növekedése. Ezzel szemben a magyar gazdaság növekedési üteme csupán csekély mértékben lassult. Ezek mellett a részeredmények mellett nem szabad elmennünk szó nélkül. De nem azért, hogy ünnepeljünk, hiszen az még korai. Azért, hogy visszaigazolást kapjunk: valóban azt a programot hajtjuk végre, amelyre Magyarországnak és a magyaroknak szüksége van.

Sok nehéz döntésen vagyunk túl, ezeket a döntéseket nehéz volt meghozni és nehéz volt elfogadni. Köszönet illeti a magyarokat ? egyéneket és közösségeket ?, hogy elfogadásukkal, személyes hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy az ország újra jó irányba tartson.

A kormány továbbra is arra a képességére kíván építeni, hogy közös alapértékeinket ? a szabadságot, az igazságosságot és a szolidaritást ? a megváltozott gazdasági körülmények között is reális politikává tudja alakítani. Meggyőződésünk, hogy a jövő kihívásainak csak az a nemzet, azok a közösségek fognak megfelelni, amelynek tagjai képesek és hajlandóak a változásra, illetve az együttműködésre.

Magyarországnak közös célokra, értékteremtő szándékra és reális, valódi megoldást jelentő gazdaságpolitikára van szüksége. Össze kell tartanunk, szövetkeznünk kell, hogy az ország sorsa még jobbra forduljon, hiszen a jövő irányait nem a kormányok, nem az állam, hanem maguk a polgárok határozzák meg.

Soha nem látott nagy szüksége van az országnak azokra az alapértékekre, amelyek a szövetkezeteket jellemzik. Önsegély, egyéni felelősség, demokrácia, egyenlőség, igazságosság, és szolidaritás ? mind-mind olyan alapvető, közösségteremtő érték, amely nélkül Magyarország nem képes továbbfejlődni. A szövetkezetek a globális gazdasági környezetben az esélyteremtés intézményei is egyben: bennük az egyéni és a közösségi érdek találkozik. Ezért nemcsak az egyes tagok, de az egész ország szempontjából fontos szereplői a magyar gazdaságnak. Nem véletlen, hogy a szövetkezeti forma olyan intézmény, amely minden modern, európai országban ? így Magyarországon is ? alkotmányos védelmet élvez.

Az elmúlt évben a kormány javaslatára az Országgyűlés több, a szövetkezeteket kedvezően érintő döntést hozott. Gondolok itt elsősorban arra, hogy adókedvezményben részesül a szövetkezet közösségi alapjába helyezett összeg 40%-a, költségként leírhatóak a szövetkezet közösségi alapjából kifizetett juttatások, kedvezően változtak a tagi kölcsön kamatainak elszámolásai és kedvezményesen juthatnak a szövetkezeti tagok üdülési csekkhez. A reformkormány továbbra is eltökélt abban, hogy a szövetkezetek erősek, sikeresek legyenek, és maradéktalanul érvényre juttathassák elveiket és érdekeiket. Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok a jövőben is! ? fejeződik be Gyurcsány Ferenc levele.

Szóljon hozzá!