ZETApress

hírportál

CSR műhely az esélyegyenlőségért

Az egyedülálló kezdeményezés első házigazdája a Magyar Telekom. A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara a mai napon tartotta egyedülálló CSR műhelyét, melynek célja az volt, hogy a nagyvállalatok már létező példáin keresztül mutassa be, hogy milyen a jó, társadalmilag felelős tevékenység a gyakorlatban.

A Brit Kamara szervezésében megvalósuló, első CSR műhely meghívott vendége a Magyar Telekom volt, aki az esélyegyenlőség témakörében tartott előadásokat a nagyvállalatok és az érdeklődők számára, ezen belül a mozgásukban korlátozottak foglalkoztatásáról, az akadálymentesítésről és a befogadói környezet megteremtéséről. Az előadások célja az volt, hogy a nagyvállalatok között elinduljon egy párbeszéd, és közösen elgondolkodjanak azon, hogy meglévő CR tevékenységüket hogyan bővíthetik, alakíthatják.

A Brit Kamara sajtótájékoztatóján Greg Dorey brit nagykövet úgy nyilatkozott: ? Azt szeretnénk, ha a ChainReaction sorozatának első rendezvénye katalizátorként működne és szikraként ösztönözne mindenkit a vezető nagyvállalatok társadalmi felelősségvállaláshoz fűződő szemléletének további tanulmányozására, az eddigi teljesítmények értékelésére, valamint a kialakult legjobb megoldások népszerűsítésére.

Mikola Gergely, a kamara elnöke kiemelte: ? A BCCH küldetésének meghatározó része a brit üzleti értékek képviselete es terjesztése, amelyek között a versenyképesség es a transzparencia mellett a CSR kiemelt helyen szerepel. A CSR szakmai területei, es a stakeholderek elvárásai az elmúlt években azonban sokat fejlődtek, így nekünk is fejlesztenünk kellett. A ChainReaction olyan egyedülálló kezdeményezés, amely a legjobb gyakorlatok megosztásán túl képes a CSR körüli szakmai közösség erősítésére is.

A Magyar Telekom mint a kezdeményezés első meghívott előadója olyan fontos témákról beszélt, mint az esélyegyenlőség a Call Centerekben, az akadálymentesítés és a családbarát programok fontossága. Sőt, a szemléltetés érdekében a résztvevők esélyt kaphattak, hogy felkísérjenek egy kerekesszékes kollégát munkahelyére, és megbizonyosodjanak arról, hogy az épületek felépítésénél fontos szempont volt akadálymentes közlekedés biztosítása.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humánerőforrás vezérigazgató-helyettese úgy látja: ? A Magyar Telekom büszke sokszínűségi politikájára, és arra, hogy konkrét programokkal támogatja a kollegáit, legközelebb például június 11-én, amikor Esélyegyenlőségi Érzékenyítő Napot tartunk a székházban. Ezen erőfeszítéseinket az is bizonyítja, hogy több rangos díjat is nyertünk már, többek között a Legjobb munkahely díját. Ezek a visszajelzések igazolják, hogy jó úton haladunk. Ezt szerettük volna a műhely során megmutatni a többi vállalat számára is. Reméljük, sikerült.

A CSR műhely fogalma és gyakorlata egyedülálló Magyarországon. Az esemény a kamara ChainReaction társadalmi felelősségvállalás képzési sorozatának első eleme. A kezdeményezés azért jött létre, hogy a már alkalmazott, jól működő gyakorlatok üzleti hatékonyságát, mérhető eredményeit demonstrálja, és ezáltal segítse, hogy a társadalmi felelősségvállalás a vállalatok alapvető céljai közé tartozzon.

Szóljon hozzá!