ZETApress

hírportál

Eredményt hirdet a K&H

A K&H pályázata bebizonyította: a gyerekek szívesen foglalkoznak a pénz világával. Az ország minden területéről érkezetek pályázatok a K&H videó-készítési versenyére ? derült ki a minap.

A K&H több módon is aktívan küzd a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért, hogy megkönnyítse a mindennapi pénzügyekben való eligazodást, és segítse az okos pénzügyi döntések meghozatalát. Támogatási stratégiájának egyik kiemelt területe, a fiatalok oktatása jegyében a K&H Csoport 2009. őszén videó-készítési pályázatot hirdetett általános iskolásoknak, melynek eredményhirdetésére április 23-án került sor. Az ország minden területéről, 41 általános iskolából érkeztek pályázatok, összesen 170 videót készítettek a diákok a K&H versenyére.

A K&H Csoport kiemelt támogatási területe a fiatalok oktatása, melyen belül célja a mindennapi pénzügyekben való eligazodás és az okos pénzügyi döntések meghozatalának elősegítése is. Legújabb kezdeményezése során a K&H négyezer pénzügyi oktató rajzfilmet osztott szét a magyarországi általános iskolák között, és meghirdette az Ez kész! Film! ? elnevezésű videó-készítési versenyt.

Fontosnak tartjuk, hogy a felnövekvő generáció, a jövő társadalmának tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket annak érdekében, hogy felnőttként természetes legyen számukra a pénzügyekben való eligazodás, tudatosabban hozzák meg gazdasági vonatkozású döntéseiket, és ezáltal is teljesebb életet élhessenek. A videó-készítési verseny sikere bebizonyította számunkra, hogy az általános iskolásokat is meg lehet tanítani az alapvető pénzügyi ismeretekre. Olyan sok, kitűnő videó érkezett be, hogy úgy véltük, mindenképpen díjaznunk kell a legtöbb pályázatot beküldő iskolákat, valamint az igazán kreatív kisfilmeket. Ezért az első három helyezett és a különdíjas mellett még egy különdíjat osztottunk ki, valamint értékeltük a szorgalmas iskolák munkáját is ? mondta mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Az Ez kész! Film! ? elnevezésű videó-készítési versenyre általános iskolás tanulók nevezhettek az Ez kész! Pénz! ? című rajzfilm mondanivalóját feldolgozó, a pénzhez valamilyen módon kapcsolódó, egyénileg elkészített kisfilmekkel. A K&H versenyére összesen 170 pályázat érkezett be, 41 iskolából, az ország szinte minden területéről. A videók elkészítésén több mint 600 gyerek dolgozott; a fővárosban, a megyeszékhelyeken ? mint például Pécs, Szeged, Szombathely ?, valamint a kisebb településeken egyaránt szép számmal készültek videók. Az elkészült pályamunkákat videómegosztóra kellett feltölteniük a gyerekeknek, ennek köszönhetően a videókat közel tízezren látták az interneten. A pályázatok magas színvonalára való tekintettel a K&H Csoport úgy döntött, hogy a meghirdetett jutalmakon kívül még egy videót és további két iskolát is díjaz. A K&H Csoport így összesen 1,8 millió forint értű pénz- és tárgyi jutalommal értékelte a legjobb munkákat és a legaktívabb iskolákat.

A nyertesek

Az iskolák versenyét a komlói Gagarin Általános Iskola nyerte, így a K&H Csoport egymillió forint értékben tíz számítógéppel jutalmazza az iskola tanulóinak munkáját. A budapesti Katona József Általános Iskolából valamint a dunaharaszti Hunyadi János Általános iskolából is számos pályázat érkezett, ezért a K&H Csoport egyenként 200 ezer forintot adott a szorgalmas iskoláknak. A verseny első helyezettje, a kaposvári Borbás Olivér bruttó 150 ezer forint, a második helyezett zalaegerszegi Fekete Ágoston bruttó százezer forint, a harmadik helyzett budapesti Károly Róbert Általános Iskola 6.a osztálya pedig bruttó ötvenezer forint díjazásban részesült. A pályázat két különdíjasa, a pécsi Sárics Sarolta és a dunaharaszti Hunyadi János Iskola 3/C osztályos tanulói szintén ötvenezer forint díjazásban részesültek, amely összeget a K&H a győztes nevére nyitott K&H trambulin bankszámlára helyez el. A beérkezett pályamunkák, a díjazott alkotások megtekinthetőek a weboldalukon.

A zsűri

A K&H Csoport a legjobb pályamunkák kiválasztására Sz. Pap Juditot, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Kultúra Központ vezetőjét, Nagy Bálintot, az International Business School marketing tanszékének vezetőjét és Pacsorasz Viktor reklámfilm-rendezőt kérte fel.

Az MNB részéről fontosnak tartunk minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul a felnövekvő nemzedék pénzügyi ismereteinek bővítéséhez, és a megfelelő szemlélet kialakításához. A beadott pályázatok nagy száma alapján egyértelmű, hogy a pénzügyi kérdések egyre inkább ott vannak a legfiatalabbak mindennapjaiban is. Kutatások is bizonyítják, hogy a diákok számára az ismeretek átadása akkor igazán sikeres, ha az interaktív és játékos módon történik. Jelzésértékű, hogy a KH pályázata ilyen sok diákot és osztályt mozgósított ? mondta Sz. Pap Judit.

Nagy élmény volt nézni, mennyi energiát öltek bele egész fiatal gyerekek az ország különféle pontjairól érkezett videók készítésébe. Egyik-másikuk egészen váratlan szemszögből dolgozta fel a pénz világát. Szórakoztató és elgondolkodtató jeleneteket láttunk és érdekes gondolatokkal szembesültünk ? fűzte hozzá Nagy Bálint.

Több órás parázs vita után megszületett a végeredmény, mellyel a zsűri minden tagja maradéktalanul egyet tudott érteni. Számomra a filmes szempontok voltak elsődlegesek. Persze nehéz egy 3. és egy 8. osztályos által készített munkát összemérni, de a győztesek kitűntek a mezőnyből. Az első helyezett Borbás Olivér műve kifejezetten érett vizuális világot mutatott. Személyes kedvencem pedig a különdíjas Sárics Sarolta, aki tökéletes szerkesztést és dramaturgiát tudott végigvinni a filmecskéjében. Talán most egy új filmes első lépésének lehettünk tanúi ? mondta a pályázattal kapcsolatban Pacsorasz Viktor.

1 hozzászólás

  1. Helló! Én vagyok Olivér. Akit érdekel a blogom, itt elérheti: http://oliverborbas.freeblog.hu Lehet, hogy ezt nem illett volna ide beírni, de ha valaki kíváncsi, hogy mit csinálok amúgy, akkor nézze meg!