ZETApress

hírportál

SEED kiadványok

Kicsiben is hatékonyan ? vállalkozói ismeretek mikro-vállalkozóknak. A Pályakezdő munkanélküliek helyett tudatos vállalkozók című tanulmány olyan szakmákban végzett fiataloknak ad naprakész vállalkozási ismereteket, amelyekben alkalmazotti állás alig van, helyette az önfoglalkoztatás a jellemző.

A célcsoport nagyon sokszínű, egyetemek (például fordítók), középiskolák (például mezőgazdasági szakmunkások) és szakképző intézmények (például fodrászok) tanulói egyaránt megtalálhatóak benne. A munka megjelenését az NFGM támogatta ? tudta meg Lindenberger Tamás.

A másik ? amelynek címe: Tudatos működés, ösztönző vezetés, növekedés ? azoknak a vállalkozóknak (és alkalmazottaiknak) szól, akik már elértek egy bizonyos stabilitást, és növekedni, másoknak is munkát adni szeretnének. Nem könnyű feladatra vállalkoznak azok, akik az önfoglalkoztatói kereteket átlépve, felveszik az első néhány alkalmazottat.

A számtalan megoldandó probléma közül projektünk kettőnek az enyhítését tűzte ki célul: az információhiánynak (ide értve a klasszikus foglalkoztatási ismereteken túl a vállalkozói ismeretek és kompetenciák bővítését), valamint a vállalkozók és alkalmazottak közötti alacsony együttműködési készségnek. A könyvek az alapítvány honlapjáról, a jobboldali menüsávból, a Publikációk menüből letölthetők, így azok is elolvashatják, akik nem rendelkeznek a nyomdai változattal.

A rendezvényen a vállalkozások és vállalkozásfejlesztők számára igen hasznos további köteteket is megismerhettek az érdeklődők. Vecsenyi János, a SEED Alapítvány elnöke Kisvállalkozások indítása és működtetése, Szirmai Péter kurátor pedig a Klein Sándor pszichológussal együtt jegyzett, Üzleti tervezés, üzleti gondolkozás című könyveket ismertették röviden.

A rendezvény helyszíne a józsefvárosi Budapest Esélyközpont (Őr utca 5-7.) volt, és éppen a célnak nagyon is megfelelően, az ismeretek elkötelezett továbbadását támogatva, hiszen a kft. térítésmentesen bocsátott termet a SEED rendelkezésére ? mondta Maróczi Imre, az alapítvány vezetője. Hozzátette: az érdeklődők írhatnak Horváth Anna e-mailcímére, vagy telefonon érdeklődhetnek a (06-1) 212-2179 számon.

Szóljon hozzá!