ZETApress

hírportál

Megvan a körbejegyzés

Bejegyzésre került a Kukorica Kör Egyesület. Hosszú idő után végre pont került egy hosszú folyamat végére, január 28-án pénteken kaptuk meg a végzést, mely szerint a Székesfehérvári Törvényszék bejegyezte a Kukorica Kör Egyesületet – tájékoztatott Daoda Zoltán, az Egyesület vezetője. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Hosszú hónapok munkájának megkoronázásaként kaptuk a jóhírt több alapító tag jelenlétében az AGROmashEXPO-n, hogy nyilvántartásba vették egyesületünket és ezzel végre megkezdhetjük azt az érdemi munkát, melyen az elmúlt fél évben a háttérben dolgoztunk, és ezzel közelebb kerülhetünk kitűzött céljaink megvalósításához, eléréséhez – teszi hozzá Zoltán.

Igazából már jó ideje rajtra készen álltunk, csak ez a hivatalos papír hiányzott a starthoz. Ennek első lépéseként végre a nagyérdemű számára is nyilvánossá tettük a Kukorica Kör weboldalát, ahol informatív cikkeket olvashatnak a látogatók, de az eseménynaptárban elérhetőek a soron következő mezőgazdasági kiállítások, rendezvények, emellett a szakmai programunk részletei is itt lesznek megtalálhatók – avat be dr. Körösi Katalin, az egyesület szakmai és operatív vezetője.

Szóljon hozzá!