ZETApress

hírportál

Holnap sem áll le a vonat

Sikerrel zárultak a tárgyalások. Szombaton zavartalanul közlekedhetnek a vonatok. Megszületett a megállapodás a helyi függelékek ügyében, a MOSZ elállt a sztrájktól ? tudatta a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. Kommunikációs Osztálya.

Ma végre sikerrel zárultak a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) közötti sztrájktárgyalások. A harmadik tárgyalási napon az utolsó, eddig még vitás helyszínen, a budapesti vontatási központ területén is megállapodásra jutottak a felek, így mind a hat területi központnál megegyezés született a szakszervezettel a Kollektív Szerződés helyi függelékei ügyében.

A sikeres megegyezésnek köszönhetően a MOSZ visszavonja sztrájkfelhívását, így szombaton is menetrend szerint közlekednek a vonatok. A megállapodást követően a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a MOSZ tárgyaló delegációjának vezetői kijelentették, hogy a konstruktív légkörben folytatott szakmai egyeztetéseken valamennyi vitás kérdésben sikerült konszenzusos egyezségre jutni.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) április 6-án este jelentette be, hogy április 10-én, szombaton 8 és 14 óra között sztrájkot tart, ha legkésőbb péntekig nem jön létre megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a MOSZ között a Kollektív Szerződés helyi függelékei ügyében.

Szóljon hozzá!