ZETApress

hírportál

Digitalizált vizsgák

Délután átadták az ELTE GTK új, 200 fő befogadóképességű – heti tízezer vizsga lebonyolítására alkalmas – teljesen digitalizált vizsgaközpontját délután a fővárosi VIII. kerületben.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Szentkirályi utcai egykori Balaton Kávéház épületében kialakított létesítmény avatóján kiemelte: a zárt vizsgakörnyezetben ötvözhetők az online vizsgáztatás zöld, környezetbarát, időtakarékos megoldásai a számonkérés fairebbé, versenyképesebbé tételével. A központ révén a kar képessé válik évi 200 ezer vizsga lebonyolítására, amivel évente egymillió papírlapot, azaz öt tonna papírt lehet megspórolni – jelezte György László, kitérve arra is, hogy a papíralapú vizsgáztatás esetében könnyebben tudnak puskázni a hallgatók, amire az új vizsgaközpontban nem lesz lehetőségük.

Borhy László, az ELTE rektora felidézte, hogy az egyetem korábbi Gazdaságtudományi Intézete augusztus óta önálló egyetemi karként működik. A központ átadását egyúttal az ELTE-n és az országban is egyedülállónak nevezte, majd azt hangsúlyozta: egyetemük stratégiájának meghatározó eleme az innováció.

Scheuer Gyula kancellár köszöntőjében a többi között óriási lehetőségnek nevezte az intézet önálló karrá alakulását, mivel a gazdaságtudományi képzések a legvonzóbbak a diákok számára.

Andor György, a kar dékánja arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek és a koronavírus-járvány alapvetően változtatta meg az oktatást, miközben a számonkérések hagyománya alig változott. Elkészültek a távoktatás digitális tananyagai, azok kontrollált számonkérésének lehetősége azonban hiányzott – mutatott rá hozzátéve: a Szentkirályi utcai ingatlant a megvásárlása után száz nap alatt, rendkívüli sebességgel felújították.

Andor György a központ bejárásán részletesen bemutatta a vizsgáztatás menetét, amely teljesen elektronizált, a hallgatók nem használhatnak sem tollat, sem papírt; a hallgatók a rendszerbe való belépés után eltérő sorrendben kapják meg a vizsgakérdéseket, a velük szomszédos képernyőket védelemmel blokkolják, így azok nem láthatók a számukra.

A dékán kiemelte azt is, hogy a központ három hete üzemel, és eddig 20-25 ezer vizsgát bonyolítottak le. A vizsgaközpont 1600 főnyi tanterem-kapacitást vált ki, óriási oktatói tehermentesítést is jelent egyszerre, valamint kétszer olyan gyorsan tudnak haladni a vizsgáztatással, mint a hagyományos tantermi módon – fűzte hozzá. A felújított ingatlant 300 millió forintért vásárolta meg a kar, a technikai berendezések további mintegy ötvenmillió forintba kerültek.

Szóljon hozzá!