ZETApress

hírportál

Sikeres a Hörmann

11%-os árbevétel növekedést ért el a Hörmann 2020-ban. Két számjegyű árbevétel-növekedéssel zárta a tavalyi évet a Hörmann. Az idei évre 7%-os növekedést várnak. A vállalat új termékeket vezet be a piacon és a jelen adatokból úgy látják, hogy a lakásépítési és felújítási támogatások új lendületet adnak az építőiparnak.

A Hörmann Hungária Kft. 10,6 milliárd forintos bevételt ért el 2020-ban, ami 11%-os növekedés az előző évekhez képest. A bevétel növekedéshez nagymértékben hozzájárult az, hogy a koronavírus miatt bevezetett lezárások miatt az emberek otthonról dolgoztak. Ennek következtében pedig megnőtt a lakásfelújítási kedv.

Azt látjuk, hogy tavaly az építőipar volumene a 2018 -as átlagát érte el. 2018-2019-ben már elkezdődött egy lassulás a lakáspiacon kevesebb projekt indult el, de várhatóan a jelenlegi támogatási rendszer és az új lakásépítés áfájának 5%-ra csökkentése pozitívan fog hatni a piacra. Az alapanyagárak emelkedése miatt az idei évben 5-6 százalékos áremelést tervezünk – mondta el Szujó László a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.

A COVID-19 járvány nem okozott gyártási problémát a Hörmannál, a határlezárások kicsit kitolták a szállítási határidőket, de ezek kezelhetőek, így zavartalan a szállítás és a termékek beépítése is. A Hörmann a vírus alatt is tovább folytatja a gyárainak fejlesztését, így 2021-re sikerült elérni, hogy az összes gyár zöld-energiával működik. Emellett klímavédelmi projekteket támogat a vállalat Uruguayban erdőtelepítést, Indiában pedig két szélerőműpark létrehozását.

Az építőipari trendeknek megfelelően a vállalat a magyar piacon új termékeket vezet be, ami új felületeket és színeket jelent elsősorban. Garázskapuk tekintetében nagy újdonság, hogy egyedi garázskapu festéssel is megrendelhetik az ügyfelek a kapuikat. A Hörmann kínálatában megjelentek a pala, illetve a gyémánt hatású felületek, amelyek nagyon népszerűek a piacon. Garázskapu tekintetében egy újfajta graffiti álló felület is elérhető a kínálatban, így, ha valaki ezt a megoldást választja, akkor nagyon könnyen el tudja tüntetni a nem kívánt alkotásokat a kapuról egy hagyományos tisztítószer segítségével.

A bejárati ajtóknál új motívumok és beépített üvegezés jelenti az újdonságot, valamint az új színek közül a szürke különböző árnyalatai, elsősorban a por-szürke. Az alumínium ajtók esetében megjelentek a klasszikus motívumok, valamint a réz, fekete és fehér belső kilincsek. A fa beltéri ajtók kínálatában pedig a különböző díszcsíkozások, valamint az üvegajtók széles választékából válogathatnak az érdeklődők.

A Hörmann tavalyi évben hozta létre virtuális bemutatótermét azért, hogy a vírus miatt bevezetett korlátozások ellenére is meg tudják nézni az ügyfelek a legújabb termékeket és a teljes portfóliót. A vállalatnál továbbra is bíznak az építőipari trendek kedvező alakulásában, ezért erre az évre is hét százalékos árbevétel növekedéssel számolnak.

Szóljon hozzá!