ZETApress

hírportál

Ágazati vizsgálatok

A Versenyhivatal ágazati vizsgálatot indít a műsor-szolgáltatás és -terjesztés piacán – tudatta a GVH Sajtó.

A GVH-hoz beérkezett jelezések szerint a televíziós műsor-szolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsor-terjesztőknek. Így a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak eleve magasabb költségeik keletkeznek, mely akár versenyhátrányt is jelenthet számukra, ami a verseny (kínálat) torzulását vagy korlátozását okozhatja. Ez végső soron oda vezethet, hogy a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódik. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke ezért úgy döntött, hogy ágazati vizsgálatot indít e folyamatok feltárására és a szükséges beavatkozás azonosítására.

A műsorterjesztő (pl. kábelhálózatot működtető vagy más technológiát használó) vállalkozások a műsor-szolgáltatóktól vásárolt tartalmakat programcsomagokba szerkesztik, majd e csomagokat értékesítik a fogyasztók felé. A műsorterjesztők műsorokért fizetendő díjainak mértéke így jelentősen befolyásolja azt is, hogy a fogyasztók számára milyen áron tudják kínálni szolgáltatásaikat. A kisebb méretű műsorterjesztő vállalkozások által viselt magasabb költségek hatással lehetnek a televíziós műsorok kínálatára és a fogyasztói árakra.

Ugyanakkor a nagyobb műsorterjesztők által generált fokozottabb ár- illetve minőségi verseny, illetve egyes hírközlési szolgáltatók hatékonyságának növekedése a fogyasztók számára akár pozitív hatásokkal is járhat. Az ágazati vizsgálat ezért kiterjed a piaci folyamatok fogyasztói jólétre gyakorolt hatásának vizsgálatára is.

Mindezek tisztázása érdekében a vizsgálat során a GVH a műsor-szolgáltatók és műsorterjesztő vállalkozások közötti árazási viszonyok alakulása tekintetében felméri a műsor-szolgáltatás és műsorterjesztés jellemzőit és összefüggéseit; ezen összefüggéseknek a piaci szereplők stratégiájára, valamint a nagykereskedelmi piacon érvényesülő árakra kifejtett hatását; illetve a méretgazdaságossági szempontokat.

Az érintett piac vállalkozásai kötelesek együttműködni a Versenyhivatallal az ágazati vizsgálat során, melyet a hatóság nyilvános jelentés közzétételével zár majd le. Amennyiben a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek vagy jelzéssel élhet a jogalkotó felé.

A most megindításra kerülő ágazati vizsgálattal a GVH hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a vizsgált piacokon a vállalkozások közötti verseny a fogyasztók érdekeit a legjobban szolgálja, mind a szolgáltatók közötti választási lehetőség, mind a versenyképes árak tekintetében.

Szóljon hozzá!