ZETApress

hírportál

Képzési lehetőségek

Az állami támogatásra alkalmas képzést indít a Green Fox Academy: a gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány többek között a válság miatt állás nélkül maradt munkavállalók átképzésének támogatását jelentette be – tudatta Kozarek Andrea PR és marketing menedzser.

A tájékoztatásban kiemelte az informatikusképzéseket, melyek a felgyorsult digitális átállás miatt különösen fontos szerepet játszhatnak a gazdaság beindításában. A Green Fox Academy egyike az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. portálján szereplő ajánlott átképzési lehetőségeknek, és már előkészítette az államilag támogatott online kurzusok elindítását.

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy a kormány 95 százalékos tandíjtérítést nyújt azon munkavállalók online átképzésének támogatására, akik a válság miatt elvesztették a munkahelyüket, továbbá kamatmentes felnőttképzési diákhitel konstrukció bevezetéséről is döntött. Az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) Vállalkozói információ néven indított portálján már a különböző átképzési programokat nyújtó iskolák listája is megtalálható, köztük a programozóképzéseket nyújtó Green Fox Academy kurzusaival.

A Green Fox Academy még március 30-án indította el #Stayathome Coding Camp néven ingyenes, 3 hetes, online kurzusát azok számára, akik a járvány miatt kialakult válságban nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjaikba pár óra tanulás. A programozóiskola célja a kurzus indításával az volt, hogy segítse a nehéz helyzetbe kerülőket, és szélesebb közönség számára is lehetőséget adjon a programozás alapjainak megismerésére: a kurzusokra már eddig több mint hatezer jelentkezés érkezett.

A Green Fox Academy üdvözli a kormány kezdeményezését, hiszen az állami támogatás bejelentése összhangban van a céljaival, és lehetőséget ad arra is, hogy a karrierváltásra készítő online képzésre jelentkezők mellett a kedvcsináló #Stayathome Coding Camp résztvevői is tovább folytassák tanulmányaikat. Az online kurzus előnye amellett, hogy szélesebb közönség számára teszi lehetővé a képzésbe való bekapcsolódást, hogy az eddig csak Budapesten folyó képzést a vidéken élők előtt is kinyitja.

A Green Fox Academy már kidolgozta az online képzések indításának kereteit, a pontos tananyagot és feltételeket a kormányzati intézkedések bejelentését követően, azzal összhangban teszi elérhetővé. Az állami támogatás felhasználását biztosító képzéshez kapcsolódóan ugyanakkor már megnyílt az előjelentkezés az iskola weboldalán.

A Green Fox Academy

A Green Fox Academy, Magyarország első 4 hónapos bootcampje, a munkaerő-piaci igényekre válaszolva 2015 októberében kezdte el a junior programozók képzését, ma pedig már két lokáción, Budapest mellett Prágában zajlik az oktatás. Míg az első évfolyamot 21 hallgató kezdte meg, 2017-ben már 200 hallgatót vettek fel, 2020 márciusáig pedig már több mint 860 hallgató iratkozott be csak Magyarországon. A programozáson túl a soft skilleket – többek között stresszkezelést, prezentálást, csapatjátékot – is fejlesztik, ezzel is megkönnyítve a hallgatók karrierváltását. A junior programozók képzése mellett rendszeresen tartanak kihelyezett vállalati képzéseket partnercégeiknél, emellett belső fejlesztési ügynökségükben, a Húliban a frissen végzett juniorok bevonásával fejlesztési projekteken is dolgoznak.

A végzetteket az elhelyezésben is segítik, már több mint 90 partnercéggel működtek együtt. Az oktatott tananyagot is folyamatosan a vállalatok igényeihez igazítják, többek között ennek a belső minőségbiztosítási mechanizmusnak köszönhetően a végzett hallgatók 91 százaléka helyezkedett el IT területen.

A Green Fox Academy folyamatosan keresi az új lehetőségeket, hogy felkészítsék a munkavállalókat a digitális átállásra. Ennek keretében nyitották meg 2018 szeptemberében Prágában az első külpiaci iskolájukat. Az új célcsoportok bevonásának egyik állomásként szintén 2018 szeptemberében indították el kifejezetten kisgyermekes anyukák számára az Academy4MoMs-szal közös képzésüket, mely elnyerte az ITBEHAVIOUR Award 2018-at Humán-menedzsment kategóriában. 2019 októberében pedig elstartolt az első, munka mellett is végezhető részidős programozóképzésük.

Szóljon hozzá!