ZETApress

hírportál

Megszépült a soltvadkerti váróterem

Soltvadkert Város Baráti Köre és a város Önkormányzata 2006-ban, civil kezdeményezésként elhatározta, hogy a város állomásépületének felújítását kezdeményezi. Az összefogás eredményeként megszépült az állomás váróterme.

A város az elmúlt húsz év során teljesen megújult, egy modern és lakható alföldi kisvárossá vált. A Vadkerti-tó révén jelentős turisztikai célpont lett, évente turisták tízezrei keresik fel. A város és a vasúttársaság közös érdeke, hogy a településen minél több, vasúton érkező utazó megforduljon. Soltvadkert ?vasúti kapujának? megszépítéséhez, ezért közel negyven vállalkozó, magánszemély és a város Önkormányzata munkájával, anyagi javaival is hozzájárult.

A civil összefogás eredményeként a beruházás első üteme elkészült, melyet a mai napon (2007. március 5-én, hétfőn) ünnepélyes keretek között adtak át, Soltvadkerten. A mintegy hárommillió forint értékű fejlesztés nyomán megszépült az állomás váróterme, és elkészült az utas és szolgálati WC-k felújítása is.

Egy civil szervezet, az Önkormányzat és a MÁV fogott össze

Az állomáson a fejlesztések folytatódnak: várhatóan ez év tavaszán elkészül a beruházás második üteme is, melynek során magasított utasperont alakítanak ki. Harmadik ütemben, 2007 őszére az állomásépület teljes festése, parkosítása és parkoló kialakítása valósul meg. A további tervek szerint a közeljövőben vendégfogadó helyet alakítanak ki az állomásépület emeleti részén.

A Budapest-Szabadka fővonal idén ünnepli megépítésének 125. évfordulóját. Ennek a jeles eseménynek a megünneplésére Soltvadkert Város Baráti Köre, a város Önkormányzata, ? a MÁV ZRt. bevonásával, szakmai segítségével ? nagyszabású vasúttörténeti vetélkedőt szervez. A tervek szerint a Józsefváros-Szabadka fővonalon lévő önkormányzatok iskolái művészeti (rajz, kerámia, irodalmi kategóriákban) pályázat, valamint vasúttörténeti vetélkedő keretében mérik össze tudásukat. A vetélkedő döntőjére idén ősszel, Soltvadkerten, a Szüreti Fesztivál keretében kerül sor, az addigra teljesen megszépülő állomásépület átadási ünnepségének részeként.

A vasút Soltvadkert történetének, fejlődésének meghatározó szereplője, lakosai jólétének fontos alakítója. Nagy szerepe van a város jövőjének formálásában is, ezért fontos, hogy Soltvadkert és a térség idegenforgalmának fejlődésében nagy szerep jusson ennek a közlekedési módnak. A Soltvadkert Város Baráti Köre és a város Önkormányzata által elindított kezdeményezés egyik célja, hogy bizonyítsa: civil szerveződések és az önkormányzatok összefogásával ? a MÁV ZRt. együttműködésével ? minőségi változás érhető el a közös célok elérése érdekében megvalósított fejlesztések területén.

Szóljon hozzá!