Negyedszázada Magyarországon
A világ egyik vezető kőzetgyapot szigetelőanyag gyártója, a ROCKWOOL Csoport 1937 óta öt kontinensen, 45 gyárral működik. Magyarországon immár 25 éve kezdte meg tevékenységét, többszörösen díjazott szigetelőanyagait olyan jelentős hazai épületeknél használták fel, mint a Groupama Aréna, a Gresham-palota vagy a Lehel Csarnok.
A magyar emberek életét nemcsak minőségi termékeivel teszi könnyebbé, adományaival több intézmény felújítását segítette. A ROCKWOOL H. J. Henriksen dán építész és V. Kähler tetőcserépgyártó családi vállalkozásaként alakult meg, több mint 80 évvel ezelőtt. Mára a kőzetgyapot termékek vezető gyártójává és globális szállítójává nőtte ki magát. Elhatározásuk a kezdetek óta nem változott, hogy bazaltkő átalakítással hozzanak létre természetes szigetelőanyagot, amely komfortosabbá és biztonságosabbá teszi az épületeket.
A világszerte növekvő vállalatcsoport termékkínálatát folyamatosan bővíti 39 ország, 45 gyáregységében 11 ezer alkalmazottal. Több mint száz országban vannak jelen Európán keresztül Észak-Amerikán át, egészen Ázsiáig értékesítenek. Kereskedelmi irodái, forgalmazói és üzleti partnerei globális hálózatot alkotnak.
A magyar emberek életminőségét a ROCKWOOL termékek 1994 óta javítják, használatukkal a hazai épületek nemcsak energiatakarékosak, tűzbiztosak is lettek. Kezdetben a kőzetgyapot termékek magyarországi bevezetése, importja és forgalmazása volt a cél, azonban pár évvel később a gógánfai gyár megvásárlásával a közép-európai régió egyik legjelentősebb kőzetgyapot gyártójává is váltak. 1999-től megkezdődött a lépésálló építészeti termékek gyártása.
2002-től egy jelentős beruházás eredményeképpen a homlokzatok szigetelésére szolgáló, vakolható kőzetgyapot lemezeket és lamellákat állítanak elő. 2003-ban a gyár ISO 9001-es minősítést kapott. Még ugyanebben az évben került megvásárlásra a tapolcai gyár, amivel kialakult a ROCKWOOL Hungary Kft. jelenlegi felépítése. Mára 170 emberre bővült az alkalmazottak létszáma, akik közül sokan a kezdetek óta ott dolgoznak.
A fenntarthatóságot a Tapolca közelében helyben bányászott bazalt kőzetgyapot szigetelőanyaggá alakításával is növelik, amellett, hogy természetes anyag, használatuk is 128-szor több energiát és 162-szer több CO2 megtakarítást eredményez, mint gyártásuk. Termékeik 100%-ban újrahasznosíthatóak, ezzel is csökkentik ökológiai lábnyomukat.
A tapolcai gyárat 2005-ben korszerűsítették, amivel a kőzetgyapot gyártmány minősége is javult, pár év múlva pedig termékskálájuk is jelentősen bővült. A piacon olyan egyedülálló termékeket vezettek be, mint a kétrétegű, inhomogén- (dual density), a lapostető- (Monrock Max E; Hardrock Max) és a homlokzati- (Frontrock Max E) hőszigetelő. A fejlesztéseknek köszönhetően előnyös tulajdonságaik miatt termékeik megkapták a Kiváló Építési Termék, a Magyar Minőség Háza és a Magyar Termék nagydíjat. A kőzetgyapot a legbiztonságosabb szigetelőanyag, akár 1000 Celsius fok feletti hőnek is ellenáll, nem éghető, esetleges tűz esetén hő hatására füstöt nem fejleszt.
A ROCKWOOL magyarországi jelenléte óta számos hazai ügyet támogatott a tűzesetek lehető leghatékonyabb megelőzése érdekében. A Bethesda Gyermekkórház figyelemhiányos és hiperaktív gyermekeket fogadó ADHD Ambulanciájának homlokzatához 3,6 millió forint, a tapolcai gyáruk közelében lévő Csobánci Művelődési Háznak négymillió forint, a Bátor Tábor hatvani táborhelyének közösségi házához pedig közel hárommillió forint értékben adományozott tetőtéri kőzetgyapot szigetelést. A ROCKWOOL Hungary Kft. a nemzetközi eredmények felhasználásával továbbra is azon dolgozik, hogy szigetelőanyagaik magas minőségével a következő 25 évben is tovább növelje a magyar emberek elégedettségét ? tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda.