ZETApress

hírportál

Bírósághoz fordult a MÁV

A vasúti távközlési (GSM-R) tenderben hozott döntése jogszerűségének megállapításáért a MÁV Zrt. ma felülvizsgálati kérelemmel fordult a Fővárosi Bírósághoz, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság a társaság GSM-R hálózatának megvalósítására kiírt közbeszerzésének ügyében jogsértést állapított meg, megsemmisítve ezáltal az eljárást lezáró döntést.

A MÁV Zrt. vasúti távközlési tenderét 2006. július 8-án hirdette meg GSM-R rendszer beszerzése és kapcsolódó szolgáltatások címmel. A 2009. szeptember 10-i ajánlattételi határidőre mindössze egyetlen ajánlat érkezett a Nokia?Siemens?Networks Kft-től, amit a MÁV Zrt. a Kbt. több releváns pontja alapján érvénytelennek nyilvánított, s ezzel magát az eljárást 2009. november 20-án eredménytelennek hirdette ki.

Az érvénytelenség megállapítására azért került sor, mert az ajánlat tartalmában nem felelt meg a kiírásnak, amit azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértőnek minősített, megsemmisítve az eljárást lezáró döntést. A MÁV Zrt. keresetében azt kérte a Fővárosi Bíróságtól, hogy állapítsa meg a GSM-R rendszer és kapcsolódó szolgáltatások tárgyban indított közbeszerzési eljárásában hozott döntésének jogszerűségét, változtassa meg és helyezze hatályon kívül a Közbeszerzési Döntőbizottság e tárgyban hozott határozatát ? tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Szóljon hozzá!