ZETApress

hírportál

Bringázunk, mert összetartozunk

Tekerj otthonról hazáigTekerj otthonról hazáig! elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást ? tudtuk meg ma délelőtt a nemzeti összetartozás napjára időzített sajtótájékoztatón, a Magyar Nemzeti Múzeum főbejáratánál.

Kozma Dávid az egyesület képviseletében elmondta: nagyon fontos, hogy a nemzeti összetartozás tettekben is kifejezésre jusson, hogy a magyar fiatalok ? éljenek Magyarország határain belül vagy kívül ? aktívan részt vegyenek a közösségformálásban, a nemzet erősítésében. A fiatalok felelőssége, hogy a nemzeti összetartozás unokáink számára is a mindennapok része legyen ? tette hozzá. Mint mondta, a közösségek a nemzet tartópillérei, a közös élmények alapozzák meg az összetartozás érzését, az egymás iránti tiszteletet, ezért szervezik meg a kerékpáros túrát.

Négy helyszínről összesen 76 település érintésével haladnak a kerékpárosok Budapest felé, ahová egyszerre érkeznek meg augusztus 20-án. A 187 km-es útvonal a felvidéki Dunaszerdahelyről, a 424 km-es a kárpátaljai Beregszászról, a 389 km-es az erdélyi Nagyváradról, a 274 km-es pedig a délvidéki Szabadkáról indul, és a kerékpárosok augusztus 20-án kedden a Múzeumkertben találkoznak. A rendezvényre weboldalukon lehet regisztrálni, augusztusban pedig mobiltelefonos applikáció is indul, hogy a résztvevők nyomon követhessék, merre halad a többi bringás.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon örülnek annak, hogy az intézmény a magyar ifjúság számára ma is olyan ikonikus helyszín a városon belül, hogy a rendezvény befutójának választották. Erdei Zsolt olimpiai bronzérmes világbajnok ökölvívó és Miklós Edit olimpiai 7. helyezett alpesi síző a rendezvény nagyköveteiként az összetartozás fontosságát hangsúlyozták és csatlakozásra buzdítottak. A sajtótájékoztatón a túrához csatlakozó Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek képviselői is a rendezvényhez csatlakozás fontosságát méltatták.

Szóljon hozzá!