ZETApress

hírportál

Díjazták a minőségi írásokat

Olyan jó, hogy egy díjátadáson vagyok, mert az utóbbi időben mindig a bíróságra kellett mennem, mondta Sághy Erna, a Minőségi Újságírásért-díj egyik elnyerője a tegnap esti díjkiosztón. A Tőzsdepalota dísztermében az elmúlt év minden hónapjának egy-egy kiváló alkotását jutalmazták. A díjazottak névsora és írásai alapítványuk honlapján megtalálhatók.

Sajnos semmi változás nem történt az írások megjelenése óta, panaszkodtak a díjazottak. Hiába hívják fel a közvélemény figyelmét a disznóságokra, az elkövetők azóta is a helyükön vannak, míg a cikk szerzőjét bíróságra citálják. Ez ellen kéne közösen tennünk valamit, mondta Új Péter, aki az elmúlt év végéig volt tagja a hattagú zsűrinek. Helyét Martin József Péter foglalta el.

A díjazottak országos napi-, heti- és havi lapokban publikáltak. Volt közöttük vidéki tudósító is, de a vidéki lapokban senki sem alkotott figyelemre méltót. Az ok talán az lehet, hogy a tényfeltáró írásoknak a helyi lapokban nehéz megjelenni. Nagy az összefonódás, s mindenki meg akar élni a munkájából, s több helyi érdekre kell odafigyelni. Jó lenne, ha ez megváltozna! ? adtak hangot reményeiknek a jelenlévők.

Hagyomány az alapítvány életében, hogy a díjátadással egy időben, könyvben is megjelentetik a műveket. Így történt ez tegnap is, az immár tizedik évértékelőn. Szombathy Pált vártuk a könyvbemutatóra, ha helyette F. Tóth Benedeket hallgattuk, mivel a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztője az ünneplés helyett egy új internetes hírportál szervezésével foglalkozott.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Az X. akták nyert februárban

Szóljon hozzá!