ZETApress

hírportál

Véget ért a kilakoltatási moratórium

Csepregi Dorka a Teleki térenA családvédelem közepette családok ezrei kerülhetnek újra az utcára. Ma véget ért a téli kilakoltatási moratórium. A november 15-étől április 30-ig tartó időszakban bár lehetőség lett volna rá, a kormányzat azonban nem tett semmit annak érdekében, hogy valódi segítséget nyújtson a lakhatási válság által érintett állampolgároknak.

A Város Mindenki csoport (AVM) a téli kilakoltatási moratórium utolsó napján a Teleki téri piac előtt sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy a kilakoltatások megelőzhetőek és a lakhatási válság kezelése kormányzati feladat. Beszédet mondott Csepregi Dorka, az AVM Stopkilakoltatás kampányának koordinátora, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Az állam feladata, hogy a lakhatás elvesztése esetén elfogadható elhelyezést biztosítsanak azoknak, akik ennek hiányában hajléktalanná válnak. Sőt az önkormányzatoknak évek óta törvényi kötelezettsége is a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása. Ehhez egyebek mellett a jelenleginél kiterjedtebb, központilag szabályozott szociális bérlakás-szektorra van szükség, amelynek létrehozását a szociális szakemberek évek óta szorgalmazzák.

A sajtótájékoztatót követően a csoport szövetséges és érintett tagjai a helyszínen felállított Találkozási pontjukon információt és segítséget nyújtottak a helyi lakosoknak. A Város Mindenkié figyelemfelhívó akciójának célja az volt, hogy a téli kilakoltatási moratórium végéről minél többen értesüljenek, és hogy a lehető legtöbb emberhez eljussanak azok a hasznos információk, amik segíthetnek a kilakoltatások megelőzésében. Múlt szerdai sajtótájékoztatójukról idekattintva olvashatunk.

Az AVM szerint a kilakoltatás egy folyamat végeredménye, és mindenkinek az a legjobb, ha nem jutunk el odáig. Ehhez pedig olyan lakáspolitikára van szükség, ami mindenki számára megfizethetővé teszi a lakhatást, és megelőzi a családok eladósodását. A kilakoltatásokkal nem az a probléma, hogy esetleg hideg időben kerül rájuk sor, hanem az, hogy hajléktalanná tesz embereket. A megoldás nem egy hosszabb-rövidebb téli kilakoltatási moratórium, hanem egy egész éves kilakoltatási moratórium az elhelyezés nélküli kilakoltatásokra.

Ehhez azonban felelős lakáspolitikára volna szükség. Ehhez képest 2015-ben az Orbán-kormány megszüntette az országos lakásfenntartási támogatást, a nagyobb települési önkormányzatoknak előírt adósságcsökkentési támogatással együtt. Mindemellett a kormányzat részéről semmilyen intézkedést nem hívott életre az sem, hogy a magánbérleti szektorban az albérletárak rohamszerűen (Budapesten a duplájára) emelkedtek az elmúlt években, megnehezítve ezzel több százezer ember életét. Egy tervezet pedig ott hever az Emberi Erőforrások Minisztériumának asztalán, mely a minimum minimumaként védené legalább a gyermekes családokat, hogy ne lehessen őket közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.

Szóljon hozzá!