ZETApress

hírportál

Közösen indul a fővárosi ellenzék

Fővárosi ellenzéki összefogásKözös polgármesterjelölteket állított a budapesti kerületekben az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum ? jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke délelőtt a Kamermayer Károly téri sajtótájékoztatón. Elmondása szerint ez politikatörténeti pillanat. A személyekről pár hónapos tárgyalások után állapodtak meg.

A jelölteket közösen támogatják, ők a kerületekben a legesélyesebbek arra, hogy leváltsák a Fidesz embereit, és az összefogás résztvevői támogatni fogják a főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójában nyertes jelöltet. Ők olyan Budapestet szeretnének, ahol a civil társadalmat partnernek tekintik, az önkormányzatiság érték és nem legyőzendő feladat.

Molnár Zsolt elmondta: a megállapodás szerint az MSZP a II. kerületben Őrsi Gergelyt, a III. kerületben Kiss Lászlót, az V. kerületben Tüttő Katát, a X. kerületben Somlyódi Csabát, a XIII. kerületben Tóth József jelenlegi polgármestert, a XIV. kerületben Horváth Csabát, a XVIII. kerületben Szaniszló Sándort, a XIX. kerületben Gajda Péter polgármestert, a XX. kerületben Szabados Ákost, a XXI. kerületben Takács Mónikát jelölik.

Az MSZP budapesti elnöke kérdésre hozzátette: az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban elmondta: helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egyesíteni akarják azokat, akik nem akarnak egy Tarlós István vezette Budapesten élni, akik nem akarják, hogy olyan főpolgármester vezesse a városukat, aki nem képviseli az emberek érdekeit. A budapestieknek elegük van abból, hogy nem, vagy alig részesültek a minden eddiginél több uniós forrásból.

DK-s jelöltek hat kerületben lesznek, a VII. kerületben Niedermüller Péter, a XI. kerületben László Imre, a XII. kerületben Élő Norbert, a XV. kerületben Németh Angéla jelenlegi polgármester, a XVI. kerületben Nemes Gábor, a XVII. kerületben pedig Gy. Németh Erzsébet indul majd.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondta, Budapest változást akar, ezért kutya kötelességük olyan modellt kitalálni, amelyben esély van leváltani a Fideszt. Mivel az LMP egyelőre távol maradt a megállapodástól a Párbeszéd maradt a zöld párt a szövetségben, ezért fő céljuk a budapesti zöldterületek növelése, a légszennyezettség csökkentése. A Párbeszéd az I. kerületben Váradiné Naszályi Mártát jelöli, a IX. kerületben viszont még nincs végleges döntés arról, hogy kit javasolnak.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, a törésvonalak nem pártok, hanem az államhatalom és az ellenzéki pártok között húzódik meg, a Momentum azon dolgozott, hogy hidat képezzen a civilek és a pártok között, akiknek elsődleges célja, hogy demokratikus útra tereljék az országot. Hozzátette: sajnálja, hogy a megállapodásban nem vesz részt minden ellenzéki párt. A Momentum a IV. kerületben Déri Tibort, a VI. kerületben Soproni Tamást, a XXII. kerületben Havasi Gábort javasolja közös jelöltnek, a XXIII. kerületet pedig szimbolikusan nyitva tartják.

Szóljon hozzá!